2024. május 8. - Mihály

Varju segíti a pártszervezést

Az MSZP országos elnöksége Varju Lászlót bízta meg azzal, hogy segítse a pártszervezési tevékenységet - közölte a szocialista párt szóvivője kedden az MTI-vel. Nyakó István beszámolt arról, hogy március 29-én lesz az országos pártértekezlet.
2008. január 29. kedd 15:18 - Hírextra

Az elnökség a nap folyamán tartott ülésén azzal bízta meg a parlamenti frakcióvezető-helyettest, frakcióigazgatót, hogy segítse az MSZP választókerületi tevékenységét, vidéki pártszervezési tevékenységét - közölte az MSZP szóvivője.

Kérdésre válaszolva hozzátette: Varju László megbízatása nem érinti Butor Klára pártigazgató feladatait.

Korábban az MTI is beszámolt arról, hogy Varju László, az MSZP frakcióigazgatója lehet a párt ügyvezető igazgatója, aki a társadalmi és civil kapcsolatok kezeléséért, erősítéséért felel majd.
Nyakó István beszámolt arról, hogy az elnökség március 29-re hívta össze az országos pártértekezletet, amelyen értékelik a ciklus első felét és meghatározzák a következő időszak feladatait.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök a január közepén Egerben tartott elnökségi ülésen jelentette be, országos pártértekezletet hívnak össze tavasszal, hogy elemezzék, értékeljék a kormány és a baloldali közélet állapotát.

Nyakó István elmondta az MTI-nek, hogy az MSZP elnöksége Cserey Gyulát nevezte ki a párt külügyi titkárává; feladata a párt külügyi kapcsolatainak szervezése lesz. A 33 éves, jogi végzettségű új külügyi titkár korábban az Európai Parlamentben dolgozott, szakterülete a gazdasági és versenyjog. Cserey Gyula Kósáné Kovács Magdának, az Európai Szocialisták Pártja frakcióalelnökének szakértője volt.

A most kinevezett titkár alelnöke az MSZP progresszív platformjának. A platform vezetője Ficsor Ádám, a miniszterelnök új kabinetfőnöke.

A külügyi titkári posztot korábban Dobolyi Alexandra európai parlamenti képviselő töltötte be, de ő lemondott tisztségéről, mivel az MSZP etikai bizottsága figyelmeztetésben részesítette, miután végzettségével kapcsolatos nyilatkozatai nem voltak pontosak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását