2024. március 29. - Auguszta

A Filmszemle nyitónapja

Megszavazták a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének alapszabálymódosítását, valamint megújították az elnök megbízatását és új elnökséget választottak a szervezet keddi tisztújító közgyűlésén a Palace Mammut Moziban Budapesten.
2008. január 29. kedd 19:35 - Hírextra

A 39. Magyar Filmszemle nyitónapján tartott fórum első, szavazásra bocsátott kérdése a középiskolai mozgóképkultúra és médiaismeret oktatásban való részvétel volt. A törekvés magában foglalja a tanárok továbbképzését, előadások tartását, középiskolai filmklubok segítését valamint szakmai anyagok készítését. A tagok voksoltak arról is, hogy tervezet szerint az eddigi kilencfős elnökség mostantól ötfősre csökkenjen, valamint megszavazták a szervezet non-profit szervezetként való bejegyzését. Virtényi Jenő, az egyesület jogásza ismertette az elmúlt évek pénzügyi eredményeket.

A közgyűlésen megválasztották a szervezet elnökét, idén ismét Durst Györgynek szavaztak bizalmat. A négytagú elnökség új tagja Böszörményi Gábor, Jóna Zoltán, Zay Péter valamint Bárdos Csaba lett.
A felügyelőbizottság elnöke ismét Vértényi Jenő, két tagja pedig Szilágyi Erzsébet és Sirkó Péter lett.

Durst György elmondta azt is, hogy az alapszabálymódosítás egyik célja párbeszéd elindítása a külföldi partnerekkel. A lényeg, hogy a filmklub szövetség képviselői eljussanak külföldi fesztiválokra, valamint külföldi szakmai szervezeteket hívjanak Magyarországra.
Pintér István, a szervezet elnökségének tagja az alapszabály módosításra reagálva elmondta: drasztikusnak tartja a vezetői létszám öt főre csökkentését, hét tagot tartana ideálisnak a grémiumban.

A Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége civil kezdeményezésként alakult 1986-ban. A szervezet alapvető célja a magyarországi filmklub mozgalom és a hazai filmbarátok érdekvédelme, tevékenységének koordinálása valamint különböző szolgáltatások rendszerének kialakítása, működtetése. A Filmklub szövetség fennállása óta egyik elsőrendű feladatának tartja a magyar filmek minél szélesebb körben való népszerűsítését, különös hangsúlyt fektetve a határon túli magyarok hazai mozgóképpel való ellátására.

Forrás: Szemle Távirati Iroda
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását