Vámos László születésnapja

1955-től 1973-ig a Madách Színház, 1967-1980 között a Fővárosi Operettszínház rendezője, illetve főrendezője volt. 1980-tól két évig a Népszínház, majd 1989-ig a Nemzeti Színház művészeti vezetője, majd igazgatója volt. 1994-től az Operaház főrendezőjeként, 1995 novemberétől megbízott főigazgatójaként dolgozott. 1951-től nyugdíjba vonulásáig tanított a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, 1981-1990 között a Magyar Színházművészek Szövetségének főtitkári tisztét is betöltötte.

Pályafutásának negyvenöt éve alatt több mint kétszáz darabot állított színpadra. Drámát, vígjátékot, operát, operettet, musicalt egyaránt sikeresen rendezett, nem csak idehaza, külföldön is. Felejthetetlen előadások fűződnek a nevéhez: Shakespeare: A vihar, Ahogy tetszik, III. Richárd; Tennessee Williams: A vágy villamosa; Lorca: Yerma; Moliére: Tudós nők; Verdi: A trubadúr, Bartók: A kékszakállú herceg vára; Kodály: Háry János; Bernstein: West Side Story; Bock: Hegedűs a háztetőn; Lehár Ferenc: Cigányszerelem, Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő. Megrendezte Az ember tragédiája és a Bánk bán színpadi- és operaváltozatát is, ő állította színpadra a nevezetes, 1962-es Hamlet előadást, Gábor Miklóssal a címszerepben.

Vámos a konzervatív rendezők közé tartozott, elsősorban a közönséget szolgálta. A teljességre törekvő, igazi, nagy játékmester volt, csak a színpad közelében érezte magát otthon. Nem csak munkája, hivatása, hanem az élete volt a színház. Színpadi műből és színészekből egyaránt képes volt kihozni a maximumot, mert egyensúlyteremtő, józanul gondolkodó és kompromisszumkész ember volt.

1992-ben megbízott főigazgatóként elvállalta az Operaház vezetését, főigazgatói kinevezését azonban nem érhette meg. Már beteg volt, amikor 1995 végén a Veronai Aréna kőszínházában hatalmas sikerrel állította színpadra Strauss Denevérjét. Kórházba került, de - orvosai tanácsa ellenére - lázas betegen részt vett a bemutató előadáson, mert részese akart lenni a sikernek. Az Operaházba többé nem tért vissza, hosszantartó, súlyos betegségben halt meg Budapesten, 1996. február 3-án.

Művészi munkáját számos kitüntetéssel ismerték el. 1955-ben és 1962-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1967-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1970-ben kapta.