2024. április 19. - Emma

Békés módszerek a hódok távoltartására

A hódok távoltartására több módszer is létezik, de a védett állat élőhelyének megrongálása nem tartozik ezek közé, sőt ezt tiltja a természetvédelmi törvény - hívta fel a figyelmet közleményében a WWF Magyarország.
2008. január 16. szerda 18:50 - Hírextra

A természetvédelmi szervezet annak kapcsán adott ki közleményt, hogy a napokban a hansági és szigetközi erdőkben hódvárakat romboltak szét, mert az állatok több fát kidöntöttek és ezzel kárt okoztak a tulajdonosoknak.

A hód elsősorban vízinövényeket és lágyszárú fajokat eszik, de különböző cserjék és fák kérgét, leveleit, fiatal hajtásait is elfogyasztja. Kedvenc táplálékai éppen a vízparton élő puhafák. A fás szárúak fogyasztása az őszi és téli időszakban a legjellemzőbb, amikor más táplálék alig akad.
A fák nemcsak táplálékként, hanem építőanyagként is szolgálnak a hódvárakhoz.

A természetvédelmi törvény szerint a védett állat által okozott kárt az viseli, akinek a birtokán az adott kár keletkezett. A tulajdonosnak elsősorban a kártétel megelőzését kell biztosítani, és az ő feladata a kár elhárítása és a kár mértékének csökkentése is. A hódok elleni védekezésnek vannak olyan törvényt és természetet tisztelő megoldásai, amelyek célravezetők - állítja a WWF Magyarország.

A hódok távolságtartására kémiai és mechanikai módszerek is léteznek. A legegyszerűbb megoldás - más vadkárok megelőzéséhez hasonlóan - a terület elkerítése. Ilyenkor a kerítés egy részét érdemes a föld alá helyezni, mivel a hódok jól tudnak ásni. A fák dróthálós körbekerítése is hatékony megoldás, ezt azonban a fa növekedésével párhuzamosan bővíteni kell.

Költségesebb megoldás a villanypásztor, illetve a mozgásérzékelőhöz kapcsolt hang- és fényjelzéseket kibocsátó riasztó. Németországban egy homokkal és speciális ragasztókeverékkel vegyített hódriasztó kemikáliát kennek a fákra, amely elriasztja az állatot.

Egyes helyeken a hódok etetésével próbálkoztak, faforgács kihelyezésével. További farágások elkerülése végett érdemes a már kidöntött fákat is a terepen hagyni.

A hódok által okozott károk úgy is csökkenthetők, hogy a terület tulajdonosa növeli a hód által kedvelt vízinövények állományát, a vízparton pedig 10-15 méteres sávban olyan fákat ültet, amelyeket a hód kifejezetten kedvel, például nyárfajokat, fűzfajokat. Így az állatok a part mentén tarthatók és nem mennek távolabbra - áll a WWF Magyarország közleményében.

Amennyiben nem bizonyulnak hatékonynak, vagy túlságosan költségesek ezek a módszerek, a terület tulajdonosa a természetvédelmi hatóság engedélye alapján és szigorú felügyelete mellett riasztást, befogást és gyérítést végezhet. Az állatok befogása azonban csak átmeneti megoldás, hiszen az üresen maradt területeket az újonnan érkező fiatal egyedek - kedvező feltételek esetén - újra elfoglalhatják.

Európa legnagyobb méretű rágcsálója, a hód Magyarországon a 19. században az emberek vadászata következtében kipusztult. Visszatelepítésüket 1996 óta végzik. Emellett egész Európában jelentős a hódok folyók menti vándorlása. Magyarországon elsősorban a Szigetközbe érkezett sok hód Ausztria felől a Dunán, és ez az állomány tovább vándorolt a Hanság és a Rába felé. Jelenleg az országban körülbelül 500 hód él.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2020. február 2. 13:02
A hódok kártétele 2020-ra elérte és meghaladta a kritikus, totális szintet! A "természetvédők" leszarnak minden emberi panaszt, egyes illetékeseik szinte mosolyognak a tehetetlenül panaszkodókon!
Na, itt telt be az a bizonyos pohár!
A szabadforgalmú, méreganyaggal preparált gabonafélékből előállított patkányirtó szerek téli kihelyezése a vízparti fák tövébe, nos az a célravezető válasz, a pofánkba vigyorgó wwf-urbánuskáknak (is)...
(Vigyorogjunk együtt akkor - jeligére!) ;D
...
2020. február 2. 13:01
A hódok kártétele 2020-ra elérte és meghaladta a kritikus, totális szintet! A "természetvédők" leszarnak minden emberi panaszt, egyes illetékeseik szinte mosolyognak a tehetetlenül panaszkodókon!
Na, itt telt be az a bizonyos pohár!
A szabadforgalmú, méreganyaggal preparált gabonafélékből előállított patkányirtó szerek téli kihelyezése a vízparti fák tövébe, nos az a célravezető válasz, a pofánkba vigyorgó wwf-urbánuskáknak (is)...
(Vigyorogjunk együtt akkor - jeligére!) ;D
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását