2024. május 6. - Ivett, Frida

75 éves lenne a tragikus sorsú énekesnő

Január 17-én lenne 75 éves Dalida, a francia sanzon egyik legnagyobb, tragikus sorsú alakja. Kairó egyik keresztény külvárosában született 1933-ban Yolande Gigliotti néven, olasz apja a kairói operaház zenekarának hegedűse volt. 21 évesen Egyiptom szépség
2008. január 15. kedd 12:11 - Hírextra

Elhalmozták ajánlatokkal, de ő inkább 1954 karácsonyán álmai városába, Párizsba utazott. Eleinte kabarékban lépett fel, s ott fedezte fel Lucien Morisse, Az Europe 1 rádió zenei szerkesztője, aki később feleségül is vette. 1955-ben szerepet kapott a Tutenkámen álarca című filmben, de csak a következő évben vált ismertté, amikor a párizsi Olympia színpadán a Jövő sztárjai című műsorban bemutatkozhatott. S a cím valósággá vált: még ugyanebben az évben felkerült a listákra Bambino című számával, majd egymás után jöttek a híresnél híresebb slágerek.

Az 1960-as években Juliette Greco mellett a francia sanzonéneklés jelképes alakjává vált. Alain Delonnal közösen előadott Paroles című száma örökzöld világsláger lett, s ő énekelte a Fekete Orfeusz című film gyönyörű dalát is. Bársonyosan alt, máskor drámaian szoprán hangjával, mindig kulturált előadásmódjával még a legvadabb rockkorszakban is világszerte sikereket aratott. Rengeteget turnézott, több mint nyolcszáz dalt énekelt lemezre, melyekből mintegy 85 millió példány kelt el - sztár volt a divat ellenében.

A szakmai sikerei azonban nem tudták feledtetni vele magánéleti kudarcait, gyötrő magányát, gyermektelenségét. Férjétől hat év után elvált, közeli hozzátartozói közül hárman is öngyilkosként fejezték be életüket: köztük volt férje, majd új élettársa. Őt magát szintén gyakran foglalkoztatták hasonló gondolatok: már a hatvanas években is megpróbált véget vetni életének. 1987-ben már sikerrel járt: a május 1-jét követő hosszú hétvégén nagy adag altatót vett be, holttestére csak két nappal később bukkantak rá barátai. "Az élet elviselhetetlen számomra, bocsássatok meg nekem" - ezzel az üzenettel búcsúzott barátaitól, rajongóitól a francia sanzon nagyasszonya. 54 évet élt.

"Dalida, a sugárzó szépség, a kultúrák összeolvadásának jelképe" volt - írta róla az akkori francia kultuszminiszter, aki szerint "műve egyetlen forró hangulatú himnusz az élethez". A királynői megjelenésű énekesnőről Párizsban teret neveztek el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Temesvari Julia
2009. szeptember 13. 16:21
Ajanlom figyelmetekbe a Dalida eletero keszult filmet, Sabrina Ferilli olasz szneszno foszereplesevel. Nagyon szep es meghato...
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását