2024. március 29. - Auguszta

Megnyílik az ügyészség a közönség előtt

Elkészült a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség új épülete, amelyet az intézmény és a Móra Ferenc Múzeum között létrejött megállapodás alapján alkalmanként a nagyközönség is megtekinthet belülről - közölte Horányi Miklós fellebbviteli főügyész csütörtökön a
2007. december 13. csütörtök 17:10 - Hírextra

A megállapodás aláírása előtt a főügyész felidézte: a Szeged főterén álló palota 1891-ben Úri Kaszinónak épült, a városi polgárság társasági és kulturális életének színhelye volt. Az elmúlt évtizedekben művelődési központként működött épület és rendkívül elhanyagolt állapotba került.
A 150 millió forintért megvásárolt épületet a kincstár a Legfőbb Ügyészség kezelésébe adta. A 600 négyzetméteres, kétszintes palota mintegy 250 millió forintba kerülő felújítása során sikerült visszaadni valamit az épület egykori szépségéből - fogalmazott Horányi Miklós.

Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója elmondta, hogy az épület pincéjében februárban az intézmény régészei megtalálták a szegedi vár 13 méter átmérőjű északnyugati saroktornyának maradványait.

A műemlék eredeti bemutatására ugyan nincs lehetőség, de a pincében kialakított tanácsterem padlózatába elhelyezett téglasorral pontosan és teljes szélességében megjelölték a várfalak és a saroktorony vonalát - hangsúlyozta a muzeológus.

A közgyűjtemény és az ügyészség között létrejött megállapodás értelmében bizonyos alkalmakkor, például 2008-ban a Múzeumok Éjszakáján kinyit az egyébként zártan működő hivatal és a nagyközönség is megtekintheti a felújított épületet - közölte az igazgató.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását