2024. március 29. - Auguszta

Szili nyilvánvalóvá teszi az álláspontját

Szili Katalin akkor is nyilvánvalóvá teszi álláspontját az egészségbiztosítási törvény zárószavazásakor hétfőn a parlamentben, ha éppen elnököl, legfeljebb nem voks formájában, hiszen a házelnök nem szavazhat. Az Országgyűlés elnöke erről újságírók előtt
2007. december 12. szerda 15:04 - Hírextra

Mint mondta, egyelőre nem tudja, hogy amikor erről a törvényjavaslatról szavaznak, elnökölni fog-e. Azt nem mondta meg, hogy ha lehetősége lesz szavazni, akkor hogyan voksol majd.

Szili Katalin hangsúlyozta: a magyar közjogi berendezkedésben nincs második kamara, valakinek viszont közvetítenie kell a civil szervezetek és az érdekképviseletek véleményét a döntéshozók felé.
A Magyar Országgyűlés elnökeként köteles vagyok felhívni erre minden döntéshozónak a figyelmét - hangoztatta a házelnök. Hozzátette: több szervezettől, szakszervezettől és a Magyar Tudományos Akadémiától is kapott megkeresést, valamint az MSZP Fenntartható Fejlődés Munkacsoportja is arra kérte, tegyen javaslatot az egészségbiztosítási törvény végszavazásának elhalasztására.

Ezért - mint mondta - még a múlt héten levelet írt a miniszterelnöknek és a szocialista frakcióvezetőnek, valamint a képviselőcsoport keddi ülésén is elmondta indítványát.

Szili Katalin véleménye szerint a halasztásnak az lett volna az értelme, hogy a társadalommal meg lehetett volna megismertetni, és el lehetett volna fogadtatni a törvényt, amelynek így a céljai is nyilvánvalóbbak lehettek volna.

Ugyanezért kértem azt is, hogy hozzák nyilvánosságra a már elkészült végrehajtási rendeleteket - közölte a házelnök.

Az MTI kedden írt arról, hogy Szili Katalin aggályait fogalmazta meg az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban a frakcióülésen valamint kérte a jövő hétfői végszavazás elhalasztását.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását