2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Határőrből rendőr

A januártól a rendőrség kötelékébe kerülő tíz és félezer fős határőrség létszámából mindössze ötszázan nem vállalták el, hogy rendőrként folytatják tovább a munkát - közölte Béndek József, a határőrség országos parancsnoka a Nagykanizsai Határőr Igazgatós
2007. december 11. kedd 12:29 - Hírextra
A sajtótájékoztatón Lukács Sándor, a szlovén és horvát határszakaszt felügyelő NHI igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy a zalai határőrök két megye, Somogy és Zala rendőrségi állományába kerülnek át.

A NHI kötelékébe tartozó 756 emberből 343-an a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, 324-en pedig a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság dolgozói lesznek. A központi Gazdasági Ellátó Igazgatósághoz kilencen, a nyugat-dunántúli hasonló szervezethez 28-an mennek dolgoznin - tette hozzá.

Lukács Sándor, aki jövő nyártól szintén nyugdíjas lesz, arról is beszámolt, hogy Nagykanizsáról 19-en felmentéssel vonulnak nyugdíjba, ugyancsak 19-en végkielégítéssel távoznak, négy közalkalmazott pedig a prémiumévek programja keretében vonul nyugállományba.
Egy kérdésre válaszolva Béndek József elmondta: a szlovéniai Hosszúfaluban (Dolga Vas) működik majd a magyar, a szlovén és az osztrák rendőri szervek közös kapcsolattartó szolgálati helye, amelyhez később a horvátok is csatlakozhatnak. Öt hasonló szolgálati hely működik Magyarországon, januártól valamennyi már a rendőri együttműködést, nemcsak a határőrizettel járó feladatokat segíti.

Az országos határőrparancsnok szólt arról is, hogy 2008 első negyedéve minden bizonnyal sok költözéssel jár majd a határőrök és a rendőrök részéről. Azokon a településeken ugyanis, ahol mindkét rendvédelmi szervezetnek vannak állományai, egy felmérést követően összevonják az objektumokat. Béndek József szerint valószínűleg a rendőrök költöznek, mert a határőrségi ingatlanok jelentős része jobb állapotú, mint a rendőrségé.

Zala az egyetlen megye az országban, amelynek december 21-től schengeni külső és belső határa is lesz, miután Szlovénia felé nyitottá válik a határ, Horvátország vonatkozásában azonban marad az ellenőrzés. A horvát turizmust ez a változás csak kis mértékben érinti, ugyanis mindkét ország polgárai továbbra is személyigazolvánnyal kelhetnek át a horvát-magyar határon, de a horvátoknak ezentúl egy betétlapot is kell majd hozniuk a személyi okmányok mellett - fejtette ki Béndek József.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását