2024. május 6. - Ivett, Frida

Közgyűlés elé kerülhetnek az újabb díjemelési javaslatok

A Fővárosi Közgyűlés elé kerülhet decemberben újabb négy közszolgáltatás jövő évi áremelésének mértékéről szóló javaslat - erről hétfőn határozott a Főpolgármesteri Kabinet. A tervek szerint egy BKV-jegy 270 forint lesz, a 30 napos bérletért pedig 8250 fo
2007. december 10. hétfő 16:50 - Hírextra

Steiner Pál MSZP-frakcióvezető az MTI-nek elmondta, hogy a kabinet állásfoglalása szerint a várhatóan kétnapos, december 20-21-i közgyűlésen még közmeghallgatás is lesz - tette hozzá.
Bubla Gyula, a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a városvezetés egyetértett az általuk benyújtott 4,4 százalékos díjemelési javaslat közgyűlési tárgyalásával.

Hasonlóképpen közgyűlési döntésre vár a céggel 10 éve kötött közszolgáltatási szerződés év végi megszűnésével, egy új szerződés kiírásával foglalkozó előterjesztés is - jegyezte meg.
Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy az általuk benyújtott 8,8 százalékos díjemelési javaslatról is dönthet a közgyűlés. A nagyobb mértékű emelés elkerülésére jövőre az ideinél kevesebbet, 5,9 milliárd forintot fordítanak beruházásokra. A díjemelés egyik fontos indoka, hogy jövőre a liberalizált piacon a jelenleginél 20 százalékkal drágábban tudnak energiát vásárolni - tette hozzá.

Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy javaslatuk alapján a távfűtés alapdíját jövőre várhatóan befagyasztja majd a közgyűlés. Egyetértett a városvezetés azzal is, hogy alapesetben a távfűtés jelenlegi 48-52 százalékos alapdíj-hődíj aránya jövőre 35-65 százalékra változzon. Mint mondta, ha egy épület hőtechnikája rossz, ott célszerűbb a magasabb alapdíjnál maradni. Az átlagosnál hidegebb fűtési időszak esetén kockázatai, hátrányai is lehetnek, ha valaki az alacsonyabb alapdíjat választja. A gázárhoz igazodva negyedévente emelkedhet vagy csökkenhet a jövőben a hődíj mértéke. Az év elején várható 5 százalékos gázáremelés miatt februárban 4 százalékkal drágulna a hődíj mértéke - fűzte hozzá.

A BKV által benyújtott, átlagosan 13 százalékos díjemelési javaslat helyszíni kiosztással, utolsó napirendi pontként, délután került a reggel óta ülésező kabinet elé.

Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója közölte, hogy a közgyűlés elé benyújtandó javaslat szerint a vonaljegy 270 forintra, a 30 napos felnőttbérlet 8.250 forintra, a tanuló-nyugdíjas bérlet 3.250 forintra drágulna jövőre. A családi jegy ezután nem csak hét végén, hanem hét közben is vásárolható lenne. Az eddigi 2.220 forintnál olcsóbban, 2.000 forintért árulnák, s két napra két felnőtt és 7 gyerek használhatná. Az állami támogatás megszűnése miatt a jövőben teljes árú jegyet kell majd vásárolniuk a HÉV-vel közlekedő, 65 évnél fiatalabb nyugdíjasoknak az agglomerációban. Ez komoly emelést jelent számukra, mivel például az 5 kilométeres bérletért eddig alig 500 forintot, ezután 5.000 forintot kell majd fizetniük, mivel megszűnik az állam több mint 90 százalékos támogatása. Az agglomerációs települések nem kívántak részt vállalni e bérletek finanszírozásából, s eredménytelen volt a fővárosnak ez ügyben a gazdasági minisztériumnál tett észrevétele is - jegyezte meg az igazgató.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását