2024. március 29. - Auguszta

Budai: Az államtitkárok sem kapnak jutalmat

A kormányfő döntése alapján a miniszterekhez hasonlóan az államtitkárok sem kapnak év végi jutalmat - jelentette a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett. A kormányszóvivő hozzátette: ettől függetlenül, több államtitkár munkáját kiemelked
2007. november 29. csütörtök 19:29 - Hírextra

Arról, hogy melyik államtitkár hogyan látta el a feladatait, az illetékes miniszter, illetve a kormányfő egyenként tájékoztatja majd az érintetteket - közölte.

Budai Bernadett elmondta: az év végi értékeléssel együtt a miniszterek és az államtitkárok megkapják jövő évi feladataikat is.

Gyurcsány Ferenc az elmúlt héten döntött úgy, hogy az idén nem oszt év végi jutalmat a kormány tagjai között.

Daróczi Dávid a döntés után az MTI-nek azt mondta: ettől függetlenül a miniszterelnök megítélése szerint a kormány több tagja is kiemelkedő munkát végzett a reformok előkészítése során és a kabinet az elmúlt egy évben egy sor területen nagyobb lépéseket tett, mint elődei egy teljes, négyéves ciklus alatt.

2006 decemberében több kormánytag is kapott jutalmat. Gyurcsány Ferenc akkor azt mondta, azok munkáját honorálta jutalommal, akik az általában elvártnál jobban, illetve többet dolgoztak a reformkormány megalakulása óta. A jutalom váratlanul érte a minisztereket, és zavart okozott az is, hogy ki kapott és ki nem. Később maga a miniszterelnök is elismerte, hogy a jutalmazás nem volt szerencsés lépés. Akik kaptak, az összeget jótékony célra fordították.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását