2024. április 19. - Emma

Korlátozzák a kamionforgalmat

Akár a mostani tarifák tízszeresét is ki kell majd fizetniük jövőre a fuvarozócégeknek, ha kamionjaik át akarnak hajtani a főváros egyes részein - legalábbis ez áll a "Budapest Kamion Folyosó" most elkészült koncepciójában
2007. november 22. csütörtök 10:58 - Hírextra

Ez legalább 5, de akár 60 ezer forintot is jelenthet majd. A tervek szerint legkésőbb februárban kijelölik az ingyenes tranzitzónákat. Várhatóan ezek közé tartoznak majd az autópályák bevezető szakaszai és az országos jelentőségű utak a Hungária körgyűrűig, valamint az Üllői út, a Határ út és a Budaörsi út. Fizetni majd csak nyártól kell - a szakértők arra számítanak ugyanis, hogy addigra alternatívát is tudnak nyújtani a fuvarozóknak, azaz elkészül az M0-ás körgyűrű keleti szakasza.

Fizetni csak akkor nem kell az érintett területeken, ha a kamionok célforgalomként hajtanak be oda.
Budapestet egyébként különféle zónákra osztják a kamionforgalom szempontjából, a kiemelten védendő zöld zóna a belváros lenne. A tervek szerint, ha teljesen elkészül az M0-ás, akkor végleg kitiltanák az átmenő kamionforgalmat a fővárosból - írja a Népszabadság.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását