2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Egry József életmű-kiállítás nyílik

Egry József születésének 125. évfordulója alkalmából kiállítás nyílik jövő kedden Budapesten, a Magyarországi Volksbank Zrt. Istenhegyi úti galériájában; "A fény" című tárlaton a festőművész életműve mellett tizenkilenc kortárs alkotó munkáit is láthatja
2007. november 22. csütörtök 08:24 - Hírextra

Az Egry József életműve előtt tisztelgő kiállításon össszesen hatvan munka, köztük a Kossuth-díjas festőművész életművét bemutató huszonnégy festmény és csaknem negyven kortárs alkotás látható - mondta Bretus Imre.

A badacsonyi Egry József Emlékmúzeumból érkező festmények mellett a tárlaton a kurátorok által felkért kortárs alkotók vallanak saját művészetükön keresztül a létezéshez, a fényhez való viszonyukról - tette hozzá.

A kortárs munkák, amelyek között video-installáció, hagyományos festmény és grafika egyaránt szerepel, Egry József munkáira reflektálnak.

A szervezők összegzése szerint a kiállítás rendezésekor nem csupán az Egry-életmű előtti tisztelgés volt a cél, hanem az, hogy bemutassák, a festőművész által a hazai művészetben meghonosított "semmiből" építkező, oldott fényfestészet milyen hatást gyakorol a kortárs művészetre.

Egry József 1906-1908 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly tanítványa volt. Az 1910-es években elsősorban a paraszti környezet foglalkoztatta. 1918-tól rövid megszakításokkal a Balatonnál élt, számtalan aspektusban és napszakban festette meg a Balatont. Az 1920-as évek végén több vallási tárgyú képet is festett.

1922-ben Budapesten, 1928-ban Berlinben és Drezdában volt kiállítása. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1998-ban posztumusz Magyar Örökség Díjat kapott. Emlékmúzeumát egykori műtermének helyén, Badacsonyban 1973-ban nyitották meg. Halála után alkotásai több kiállításon, így az 1957-es brüsszeli világkiállításon arattak sikert.

A tárlat március 15-ig tekinthető meg az Istenhegyi úti galériában.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását