2024. március 29. - Auguszta

Antiszemita szoci?

A XIII. kerületi Fidesz szerint le kell mondania képviselői mandátumáról Döry Miklós kerületi szocialista képviselőnek, mert véleményük szerint a politikus antiszemita kijelentést tett a Fidesz egyik képviselőjére.
2007. november 16. péntek 20:36 - Hírextra

Spaller Endre, a XIII. kerületi Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a csütörtöki testületi ülésen Döry Miklós "olyan kijelentést tett, ami szerintünk antiszemita" és ezért le kell mondania képviselői mandátumáról. Mint mondta, két évvel korábban a képviselő már tett rasszista megjegyzést, akkor azért a kijelentésért bocsánatot kért.

Szabó György, az érintett képviselő felidézte: a testületi ülésen a kerület jövő évi költségvetéséről tárgyaltak, itt mondta el véleményét, ami - mint mondta - nem tetszett a kormánypárti képviselőknek. A vitában szót kért Döry Miklós is.

"(Döry Miklós) gyakorlatilag annak a véleményének adott hangot, hogy Szabó képviselő úr, azaz jómagam, túl sokat éltem Izraelben ahhoz, hogy tisztában legyek a mai magyar állapotokkal, majd felhívta a figyelmemet, hogy a schengeni határok nyitva állnak. Ezt én (...) úgy értelmeztem, hogy gyakorlatilag felszállhatok az első repülőgépre és utazhatok Izraelbe, mivel más véleményen vagyok, mint a kormánypártok" - mondta a fideszes képviselő.

Hozzátette: ezt követően szót kért Borszéki Gyula, az MSZP helyi elnöke, kerületi alpolgármester, aki a frakció nevében elnézést kért és a fideszes képviselő ezt elfogadta. Megjegyezte: az alpolgármester megkövetését elfogadta, azonban Döry Miklós még nem kért bocsánatot.

Mint mondta, nem lehet elvonatkoztatni a képviselő korábbi kirekesztő kijelentéseitől és "különös jelentősége van" annak, hogy Izraelt, és nem külföldet említett Döry Miklós.
A sajtótájékoztatón megjelent Merker Dávid az SZDSZ-frakcióból és a liberálisok szolidaritásáról biztosította a fideszes képviselőt. Mint mondta, olyan elhatárolódást vár az MSZP-től, mint amikor Zuschlag János viccelődött a holokauszttal.

Karácsonyi Zoltán, az MSZP kerületi frakcióvezetője a sajtótájékoztatón kijelentette: "azt gondoljuk, nem antiszemita kijelentés volt". Hozzátette: Szabó György nem a napirendhez tartozó kérdésekről beszélt, hanem a vasúti szárnyvonalak bezárásáról, az iskolabezárásról és 9,5 millió koldus országáról.

Borszéki Gyula alpolgármester mindehhez hozzátette: szerinte félreérthető volt Döry Miklós kijelentése, és már akkor tisztázta, hogy a szocialista párt nem nézi, hogy ki honnan jött és nem küld senkit sehová. Mint mondta, a fideszes képviselő reakciója alapján úgy gondolta, hogy már a testületi ülésen sikerült rendezni a kérdést. Hozzátette: Döry Miklós szavait nem tartja szerencsésnek, de nem is tartja antiszemitának.

A szocialista párt XIII. kerületi szervezete a sajtótájékoztatón kiosztott egy sajtóközleményt is, ebben azt írták: elszomorítónak tartják, hogy "a helyi ügyekben érdemi mondanivalóval nem rendelkező Fidesz-frakció vezetése a képviselő-testületi ülésen elhangzottakat félremagyarázza, annak ellenére, hogy ott a vitát a Fidesz képviselője is lezártnak tekintette". Hozzátették: az ellenzék reakcióját "politikai haszonszerzésnek" értékelik és megdöbbentőnek tartják, valamint sajnálják, hogy "a valós antiszemita megnyilvánulásoktól, mint például a Magyar Gárda, nem határolódnak el egyértelműen". A sajtótájékoztatón az MSZP kiosztotta a testületi ülés jegyzőkönyvi részletét is. Ebben Szabó György azzal zárta hozzászólását: "A kormányprogram általunk értelmezett iránya a 9,5 millió koldus országa".

Döry Miklós hozzászólásában azt mondta: "Akkor, amikor elmegyek a Zsinór utcai idősek otthonába, akkor több a megelégedett ember, mint az elégedetlen, és én nem osztom Szabó György képviselő társamnak azt a meglátását, amit ő nemrégen lát, mert elég sok időt töltött ahhoz Izraelben, hogy ne lásson rá az itteni dolgokra, hogy itt koldusok országába tért vissza, amikor hazajött, de hát ha ennyire nem érzi jól magát egyre közelebb kerülünk a schengeni határokhoz".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását