2024. október 3. - Helga

Szívbarát Munkahely pályázat

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet által meghirdetett Szívbarát Munkahely pályázat nem várt sikerrel zárult. Több mint 100 pályázó közül választotta ki a zsűri a legjobbakat, akik között multinacionális világcégek ugyanúgy megtalálhatók, mint kisebb
2007. november 14. szerda 19:30 - Hírextra
Két kategóriában hirdettek nyerteseket és született egy különdíj is - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A nagyvállalatok között az első az Alcoa-Köfém Kft. lett, amely az indoklás szerint nagy hangsúlyt fektet dolgozóinál a megelőző szűrő vizsgálatokra és folyamatosan bővíti egészségbarát programjait.

A Coca-Cola Beverages Magyarország Kft. tavaly augusztusban indította útjára munkahelyi egészségfejlesztő programját. Ennek célja egyebek között az egészséges életmód oktatása előadások keretében és egyéni tanácsadásokon, valamint rekreációs programok szervezése.
A Magyar Honvédség Veszélyesanyag Ellátó Központja nagy hangsúlyt fektet a dolgozók fizikai kondíciójára.

Kis- és középvállalati kategóriában a médiatervezéssel és vásárlással foglalkozó Mediaedge:cia Hungary Kft. lett az első, amely minden munkavállalója számára ingyenes sportolási lehetőségeket teremt. Az évről-évre több csapattal bővülő futóversenyeken való részvétel is mindenki által nagyon kedvelt és várt esemény, és nagy találmányuk a közös reggeli.
Az elsősorban hőszigetelő habtáblákat kibocsátó DOW Hungary Kft. gyakran szervez közös kirándulásokat, vízi túrákat és egyéb rendezvényeket. Nagy sikere van a stresszoldó masszázsoknak is.

A harmadik helyezett ebben a kategóriában a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület lett. A zsűri megállapította, hogy az itt dolgozók kiegyensúlyozottak, fittek, ritkán betegek, a cégnél stresszmentes a légkör. Utóbbi az MTI-vel közölt indoklás szerint a rendszeres beszélgetéseknek, értékeléseknek és a személyes karriertervezésnek köszönhető.

A különdíjat a Menhely Alapítvány kapta: pályázatukból kiderül, hogy további innovatív lépéseket terveznek az egészséges táplálkozás, a mozgás és a stresszkezelés terén.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását