2024. március 29. - Auguszta

Győrbe néztünk a Rába partjáról

Egerhez hasonlóan Győrben is belpolitikai viharok dúlnak. Októberben Szijjártó Péter önkormányzati képviselőt támadta a helyi szocialista ellenzék, hétfőn a fideszes polgármester fosztotta meg jogaitól helyettesét, aki történetesen a párttársa is. Személy
2007. november 14. szerda 08:35 - Constantinovits Milán
Győrben dúl a politikai háború

Győr-Moson-Sopron megye székhelye októberben Szijjártó Péter fideszes parlamenti és városi önkormányzati képviselő kapcsán került a lapok címoldalára, őt ugyanis Neupor Zsolt, az MSZP győri szervezetének elnöke azzal gyanúsította meg, hogy „súlyos milliókat” juttatott pályázatok révén párttársai cégének. A szocialisták vádja szerint a Szijjártó vezette gazdasági bizottság 950 ezer forintot ítélt a helyi Fidelitas első emberének, Radnóti Ákosnak a tulajdonában lévő betéti társaságnak, és a politikus személyi titkára is 1,7 milliót vághatott zsebre tanácsadó cége révén. Neupor hozzátette, a szocialista frakció tiltakozott ugyan a döntések ellen, de a közgyűlésben kisebbségben vannak, ezért nem tudták megakadályozni a pénzosztást.

Szijjártó szintén a sajtó nyilvánossága előtt reagált a vádakra, mint elmondta, a határozatokat a gazdasági bizottság két szocialista tagja is elfogadta. Sőt, továbbmenve feljelentést tett az általa gyűlöletkampánynak nevezett MSZP-s támadás miatt. A Fidesz álláspontja az, hogy a bizottsági szavazás előtt Radnóti Ákos és Velin Csaba bejelentette érintettségét, és tartózkodott a voksolástól, így nem jelenthetett meglepetést a nyertes cégek kötődése.

A másik ügy, ami miatt újra Győrre figyelt a közvélemény, a Rába-részvények értékesítése volt. A közgyűlés felhatalmazta a városvezetést, hogy a lehető legjobb feltételek mellett szabaduljon meg az értékpapíroktól, amelyek egy éve még 800 Ft-ot értek darabonként, őszre viszont 2500 Ft fölé kúszott az áruk. Az önkormányzat végül több mint kétmilliárdot kasszírozott a részvényekért, ugyanakkor a Concorde elemzője szerint így is két-háromszáz millióval kevesebbet kapott. Az MSZP áron aluli eladásról beszélt, a Fidesz közleménye alapján viszont a közgyűlés által meghatározott minimális vételárat sikerült növelni, és a tranzakció során 150 millióval épphogy túlteljesítették az elvárásokat.

A belpolitikai villongások után tegnap a Fideszen belüli csatározások tematizálták a győri közbeszédet: a hétfői városvezetői egyeztetésen Borkai Zsolt polgármester megfosztotta helyettesét, Németh Zoltánt jogkörétől, elvéve szolgálati telefonját és autóhasználati jogát. A döntésről sem a polgármester, sem érintett fideszes kollégája nem kívánt nyilatkozni eddig, ám a bennfentesek sejteni vélik, hogy a régóta húzódó személyi ellentétet az alpolgármester múlt heti interjúja fokozta szakításig. A Kisalföldben megjelent beszélgetésben Németh bírálta főnöket, amiért Borkai a városi cégek holdingosítását akarja elérni. Az alpolgármester továbbra is státusában maradhat, mivel még a közgyűlés sem vonhatja tőle vissza a megbízatást, de állandó feladatait, a beruházások és városüzemeltetés felügyeletet, nem ő látja el ezentúl.

Utánajártunk a győri esetnek, és felkerestük Németh Zoltánt, illetve telefonvégre kaptuk az ellenoldal egyik önkormányzati képviselőjét, az MSZP-s Pádár Lászlót is. Borkai Zsolt polgármester nem kívánt a hétfői ügyről nyilatkozni, és más várospolitikai kérdésekről sem akart beszélni. Sajtófőnökét pedig nem sikerült elérnünk.

Helybenjárás és iskolatej
Interjú Pádár László szocialista közgyűlési képviselővel

Győr
(latinul: Arrabona; németül Raab, szlovákul Ráb, szerbül Đur) megyei jogú város Magyarországon, Győr-Moson-Sopron megye székhelye. A győri kistérség és a Nyugat-Dunántúl régió központja. Magyarország 6. legnépesebb városa, a Dunántúlon csak Pécs előzi meg.
Jelentős gazdasági, ipari, egyházi, oktatási, kulturális és sportközpont. A Bécs–Pozsony–Budapest innovatív tengelyen fekszik, kiváló közlekedési adottságokkal rendelkezik, a mai napig dinamikusan fejlődik. Emiatt kapta jelzőjét: Győr – a találkozások városa.
Magyarország műemlékekben második leggazdagabb vidéki városa, a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül elnyerte a műemlékvédelem Európa-díját.
Régi közismert neve: Arrabona, amely első elnevezése volt a településnek. Arrabona római város volt Felső-Pannóniában. Nevét az Arrabo folyóról kapta, melynek torkolatánál feküdt, s amit ma Rábának ismerünk. Egyes történészek ebből vezetik le mai nevét, míg mások a Geur személynévhez kötik. (Geur lovag volt az első várispán).
A városháza ellenzéki oldaláról Pádár László MSZP-s képviselőt kértük meg, hogy kommentálja az aktuális győri ügyeket, a város fejlődését, és a fideszes eseményeket.

Képviselő úr, hogyan értékeli a városvezetés első egy évét?

Helybenjárást tapasztalok. Nem látom azt, hogy az EU-s fejlesztési pénzekre milyen pályázati igény jelentkezne. Nem kerestünk olyan forráslehetőséget, amellyel a város fejlődését elő tudnánk segíteni. Egyetlen olyan fejlesztés van kilátásban a Széchenyi tér kapcsán, ami kézzel fogható. Az előző ciklusban készült pályázatok folyamatossága megvan ugyan, de azt látom, hogy ezeket magáénak tudja a városvezetés. Ha utat, csomópontot adnak át, vagy lakóutcák aszfaltozása történik, azokat magukénak mondják, miközben ezek hosszú távú elképzelések részei. Abban is fejlődési gátat látok, hogy a kormányzó koalíció nem egységes.

Igen, ez a kérdés is érdekes. Olvastam, hogy a polgármester visszavonta Németh Zoltán alpolgármester jogköreit. Ez mennyiben befolyásolja a városvezetés hatékonyságát?

Ha egymással kell küzdeniük, akkor nem tudnak a város fejlődésére koncentrálni, hatásköri problémák vannak. Stratégiai kérdésekben nem tudnak megállapodni.

Úgy értesültem róla, hogy a polgármester és helyettese közötti konfliktus oka egy Kisalföldben megjelent cikk, amelyben az alpolgármester privatizációs szándékot sejt a városi cégek tervezett összevonása mögött. Ez mennyire valós?

Nem akarok ebbe belefolyni, nem akarok a privatizációs ügyről egyáltalán nyilatkozni. Azt látom, hogy egy alpolgármester nem teheti meg, hogy nyíltan azt mondja, hogy a polgármester nem a főnöke, hanem választópolgárok mondják meg neki, mit csináljon. Még ha ellenzékben vagyok, akkor sem tudom ezt elfogadni. Megkérdez minden egyes választópolgárt, hogy mit csináljon, vagy a polgármester által átadott hatáskörben tevékenykedik? Ez a kérdés.

Ezt azt jelenti, hogy az alpolgármester úr munka nélkül marad?

Nem. Úgy tudom, eseti megbízásokat ad neki a polgármester úr, és egy-egy munkára kap felhatalmazást. Ha azt nézzük, hogy ezzel a feladatmegosztással a város érdekében hogyan tudnak tevékenykedni, az jön ki, hogy sehogy. A polgármester úr azzal van elfoglalva, hogy az alpolgármesteri teendőket is ellása, Németh úr pedig nem tud tevékenykedni, mert nincs ilyen feladata. Nem tudom, a városvezetés hogy megy tovább, mert először maguk között kellene rendet tenniük, és utána a városban.

A polgármester úr mennyire egyeztet az önök frakciójával?

Bohém Office
Az Open Office.org 2.2-es verziója, amivel e cikk is készült, nem ismeri a Fidelitas szót. Nyelvhelyességi modulja ehelyett a következő változatokat ajánlja fel:
Telitalpas
Izraelita
Izmaelita
Jelitais
Krudelitás
Kezd kialakulni egy együttműködés, legalábbis mindenki ezt nyilatkozza, de én nem látok olyan közeledést, amely a város érdekében jó irányba hatna. Ez azt jelenti, hogy van egy tízfős szocialista frakció, vannak független MDF-es és Pro Urbe-és képviselők. Na most a Fidesz-frakcióban ülő képviselőkön kívül senki nem kapott olyan beosztást, amellyel ellenőrizhetné azokat a munkákat, amelyek a város érdekében folynak. Nem kaptunk megfelelő számú felügyelőbizottsági, igazgatótanácsi, bizottsági és bizottságelnöki helyeket, holott az előző időszakban legalább egyharmad-kétharmad arányban így volt. A Fidesz minden pozíciót magához von, és a vége ez: a pozíciók körüli harcok akár személyeskedésig is elmehetnek.

Hadd kérdezzek rá egy másik kényes témára, a Szijjártó-ügyre, amiről az utóbbi napokban nem hallottunk sokat. Mi történt itt pontosan?

Szijjártó úr és a gazdasági bizottság kisvállalkozások támogatásáról tárgyalt, és az előterjesztéssel a gazdasági bizottság azon tagjait bízták meg, akik érintettek voltak a támogatásban. Mivel ez azelőtt nem volt szokás nálunk, a két szocialista bizottsági tag hitt abban, hogy az előterjesztéshez a törvényeknek megfelel, és igennel szavazott,. Közben kiderült, hogy az érintettek nem vehettek volna részt a pályázaton. Végül is a Fideszhez közeli vállalkozások maguk döntötték el, hogy mennyi pénzt kapjanak, és ez Szijjártó Péter, a gazdasági bizottság elnökének tudtával és beleegyezésével történt.

A Rába-részvények eladása is parázs vitákat váltott ki. Ön hogy értékeli ezt a tranzakciót?

Mi azt mondtuk, hogy felhatalmazzuk a polgármestert, hogy a lehető legjobb áron adja el a részvényeket. Az elvárásokhoz képest ez nem történt meg, mert aki ezzel foglalkozott, nem várta ki az időszerű eladást, és utána a részvények ára jelentősen emelkedett, ezáltal Győr jelentős bevételtől esett el.



Végül összefoglalná, hogy mik a győri MSZP-frakció kitűzései a ciklusból hátralevő három évre?

Azok a beruházások történjenek meg, amik nagyon fontosak: például az új szemétlerakó létrehozása. Záros határidőn belül ennek fel kell épülnie, és ehhez az önrészt biztosítanunk kell, mert uniós pályázatból szeretnénk ezt finanszírozni. A másik, hogy a Rába-részvények eladásából bejött pluszpénzekből a lakóutcák aszfaltozását kellene elvégezni. Szociális téren ideje lenne bevezetni az iskolatejet, hisz ilyen városban, ahol jelentős pénzügyi források vannak erre, meg lehetne valósítani, hogy a gyerekek normális reggelihez jussanak, és ezt az önkormányzat támogassa.

„Azért vagyunk, hogy a városért dolgozzunk”
Interjú Németh Zoltán fideszes alpolgármesterrel

Megkerestük kérdéseinkkel Németh Zoltán alpolgármestert is. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, mi áll jogfosztásának hátterében, illetve, hogy mit gondol Pádár László szocialista képviselő kritikus észrevételeiről.

Alpolgármester úr, hadd kezdjem a legidőszerűbb kérdéssel, mi áll jogkörmegvonása hátterében?

A polgármester szabályozza az alpolgármesterek feladatát és hatáskörét, ez az ő döntése, őt kellene keresni.

Napvilágot látott számos feltételezés a polgármester intézkedésének okairól. Ön a Kisalföldnek adott egy interjút, amelyben privatizációs szándékot sejt a városi cégek összevonása mögött, és többen azt feltételezik, hogy emiatt orrolhatott meg önre a polgármester úr.

Nem tudom, megorrolást nem érzek az ügyben. A polgármesternek nagyon kevés természet adta jogköre van. A közgyűlés a működés megkönnyítése érdekében a polgármesternek ad át jogokat, és az, hogy ő ezeket kivel osztja meg, a polgármester személyes kompetenciája

Ennek ellenére marad önnek feladata, munkája a ciklus hátralevő részében?

Épp az előbb Győr természetvédelmi jövőjével, környezeti értékeivel kapcsolatban volt egy elég magas szintű megbeszélés a Széchenyi Egyetem, a Nyugat-Magyarországi Egyetem képviselőivel, a helyi sajtó főszerkesztőjével, és az egyik legnagyobb zöld szervezet vezetőjével, amin én vettem részt. Az alpolgármesternek van egy általános feladata, amire folyamatosan figyel, mondjuk a város tulajdonosi bizottságának az előterjesztéseit a gazdasági társaságokat felügyelő alpolgármester előzetesen láttamozza mielőtt bekerülnek a közgyűlésre. Nekem nincs ilyen feladatköröm, ám attól még ugyanúgy a közügyekkel foglalkozom, illetve eseti jelleggel eddig is voltak, és ezután is lesznek olyan feladatokat, amiket ellátok.



Hadd térjek vissza a Kisalföldben megjelent cikkre! Miért tartja szerencsétlennek, ha a városi cégeket összevonják? Tudtommal más fideszes vezetésű városokban is megtörtént ez, például Debrecenben.

Amit a Kisalföldben elmondtam, az az álláspontom egyelőre. Ennél tovább nem feszegetném a témát.

A frakciónak mi az álláspontja a kérdésben?

A frakcióvezető úr tudja, én csak egy tagja vagyok a frakciónak.

Lesz erről valamiféle belső szavazás vagy döntéshozatal önöknél, hogy miképp viszonyuljon a frakció a kérdéshez, vagy a polgármester úr elképzelése az irányadó?

Vannak jogosítványai a polgármester úrnak, és nyilván van véleménye a frakciónak is. Nem volt olyan fórum, ahol ezt bárki megvitatta volna.

Várhatóan a közgyűlés elé kerül a kérdés, lesz erről szavazás?

A Kisalföld múlt heti számában a polgármester úr utalt rá, hogy december első hetében szeretne egy ilyen javaslatot előterjeszteni. Ha jól emlékszem, hatodikát mondott, akkor szeretne ezt a kérdést eldöntetni a képviselőkkel.

Még egy győri belpolitikai, de országos kisugárzású ügyről hadd kérdezzem! A Szijjártó-ügyről napok óta nem hallottunk. Lehet tudni, hogy áll most? Indult valamiféle vizsgálat?

Ebben a kérdésben a Szijjártó urat javaslom meginterjúvolni.

Térjünk rá egy kevésbé rázós témára, a várospolitikára! Pádár László képviselő úr úgy fogalmazott, hogy helyben járás történik Győrben, és azok a folyamatok, amik kedvezőek, vagy amiknek a gyümölcse beérett, az előző ciklusban indultak meg. Ön hogy értékeli a városvezetés első egy évét?

A sajtó jelenlétében beszámoltunk egy évértékelő tájékoztatón, nehezen tudnám hirtelen elsorolni, hogy milyen tevékenységeink voltak. Azt egyértelműen kijelenthetem, hogy a várost jó irányba fordítottuk, vannak jelentős sikereink. Amik az előző városvezetés idején jó döntések voltak, azokat vittük tovább. Én magam az előző ciklusban is képviselő voltam, nagyon sok dologgal már ellenzéki képviselőként is egyetértettem. Indítottunk fejlesztéseket is, és sok mindenre készülünk.



Konkrétan egy tényt hadd ragadjak ki Pádár úr értékeléséből: ő azt hiányolja, hogy önök nem adnak be pályázatokat az EU-s pénzekre.

Utalnék a Regionális Fejlesztési Tanácson (RFT) keresztül kiírt pályázatokra, szeptember hatodikán – és Pádár úr is meghívást kapott erre a közgyűlésre – döntöttünk arról, hogy a belváros fejlesztését illetően egy nagyszabású projektre nyújtunk be turisztikai pályázatot. Másrészt most nincsenek előttem az írásos dokumentumok, de például a hulladékgazdálkodás területén van egy jelentős projektünk, több milliárd forintról van szó, erre nyertünk is pénzt. Ez mind EU-forrás, amiről magyar hivatalok döntöttek, csak nem tudom, hogy megjött-e már az írásos, hivatalos dokumentum. Ezen kívül a legnagyobb probléma ezekkel a pályázatokkal, hogy nem írják ki őket, így nehéz rájuk pályázni. Most például a belvárosi rekonstrukciós terv keretében a győri Széchenyi térnek október 30-án készült el az engedélyezési és kivitelézési terve, reméljük, a pályázatunk itt is nagy sikerrel jár, az RFT-hez már benyújtottuk az igényünket.

Pádár úr kritikájának egy másik éle arra irányult, hogy nincs összhang a polgármester és ön között, és ez befolyásolja a városvezetés munkáját. Mit gondol erről?

Nem tudom, mire alapozza ezt Pádár úr, ha kifejti részletesebben, akkor lehet rá válaszolni. Nem gondolom, hogy a város ne fejlődne. Mindannyiunk, akiket megválasztottak, így Pádár úr is, azért vagyunk, hogy a városért dolgozzunk, tehát ha lennének is megvitatni való ügyek, akkor is döntésre jutnak az erre hívatott testületek. A legfontosabb kérdésekben a mindenkori ellenzékkel is jó dűlőre jutni: én azt szeretem, ha ezek egyhangú szavazással kapnak támogatást. Azok a programok vannak sikerre ítélve, ahol mindenki egyetért. Ilyen a szennyvíztisztító beruházás, vagy a hulladékgazdálkodási projekt, és van még nem egy ügy, amit párthovatartozástól függetlenül mindenki támogat. Az a jó, ha minél több ilyen közös ügy van.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását