2024. október 13. - Kálmán, Ede

Megmondja Bajnai Gordon

Magyarországon szükség van az önkormányzati rendszer reformjára; először az önkormányzati szervezetekkel kell egyetértésre jutni a szakmai kérdésekben, csak ez után lehet a reformról politikai egyeztetéseket kezdeni - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és
2007. november 8. csütörtök 16:59 - Hírextra

Az önkormányzati reform olyan téma, amely Magyarországon "régóta a politikai eldönthetetlenség fogságában van", hiszen kétharmados törvény szabályozza - jelentette ki a miniszter a Generáció 2020 Közigazgatási reformperspektívák című konferencia szünetében újságíróknak.
Mint mondta, a magyar önkormányzati rendszer megérett az újraszabályozásra, mivel az 1990-es törvény az akkor kialakult viszonyokat képezi le, azóta azonban sok minden megváltozott. Emlékeztetett rá: a kormány szerint is szükséges az önkormányzati reform, tavaly be is terjesztett az Országgyűlés elé egy kétharmados csomagot, de akkor nem volt meg a szükséges politikai konszenzus.

"Nem kell lemondanunk arról, hogy a magyar állampolgárok lényegesen jobb minőségű szolgáltatást kapjanak helyben, mint amihez nagyon sok helyen, különösen kistelepüléseken ma hozzájutnak" - jelentette ki.

Először szakmai konszenzust kell kialakítani - mutatott rá -, az önkormányzati képviselőkkel kell megegyezni, és csak utána szabad visszavinni a politikai egyeztetések világába a reformot. Szavai szerint a reformot hosszú távra kell készíteni, és alapvetően az önkormányzati szolgáltatásokat igénybe vevők igényeiből kell kiindulni.

Hangsúlyozta: nem szabad hatalmi kérdésként tekinteni az önkormányzati reformra. A miniszter szerint az önkormányzati reform nem a pénz, a költségek csökkentéséről szól, hanem arról, hogy hogyan lehetne jobb szolgáltatást nyújtani, és olyan új feladatokra válaszolni, amelyekre a régi struktúra nem képes.

Ficsor Ádám, a Magyar Progresszív Társaság Platformjának elnöke, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a kormányzati ciklus közepe a legalkalmasabb a reformokra, és véleménye szerint van reális esélye annak, hogy kialakuljon a szakmai és politikai konszenzus az önkormányzati reformról.

Mint mondta, a platform szerint az önkormányzati reform során el kell érni, hogy több adó maradjon helyben, a civileket és vállalkozókat jobban bevonják a helyi döntésekbe. Módot kell találni arra, hogy több fiatal vegyen részt az önkormányzati munkában és meg kell teremteni a választott régiókat is - fűzte hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását