2024. május 9. - Gergely

"Hajnal éhes a sikerre"

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos honlapja "Hajnal éhes a sikerre" címmel vezércikkben mutatja be Hajnal Tamást, a Karlsruhe középpályását, kiemelve: a magyar válogatott játékosa a Bundesliga idei meglepetéscsapatának legjobbja.
2007. november 8. csütörtök 17:01 - Hírextra
A magyar szövetség internetes oldalán közli a terjedelmes anyag fordítását.
A Karlsruhe tizenkét forduló után a negyedik helyen áll a német élvonalban – olvasható a FIFA honlapján -, egy pontra a Bajnokok Ligáját érő harmadik helytől. Edmund Becker vezetőedző gárdája legutóbb szeptemberben, a Bayern Münchentől szenvedett vereséget, utolsó hat meccséből pedig négyet megnyert, kettőt döntetlennel zárt.

"A jó szereplésünknek több oka is van. Nagyszerű a társaság, a játékosok minden tőlük telhetőt megtesznek a társakért, ilyen jó csapatszellem valószínűleg nincs egyetlen másik együttesnél sem a Bundesligában. Az edzőnk pontosan tudja, mit szeretne viszontlátni tőlünk a pályán, mi pedig tökéletesen tisztában vagyunk azzal, mit szeretnénk elérni, és persze esetenként a szerencse is mellénk állt" – árulta el csapata sikerének titkát a magyar játékos.

A fifa.com szerint a Karlsruhe sikerének egyik kulcsa éppen a 18-szoros válogatott Hajnal Tamás kiváló szereplése. Az apró termetű támadó középpályás rögtön az első meccsén duplázni tudott, és főszerepet játszott a Stuttgart, a Dortmund és a Schalke elleni sikerekben is. Három gólja és hat gólpassza után máris a Bundesliga legjobb játékosai között tartják számon, ő azonban továbbra is szerényen beszél teljesítményéről:

"Mindössze annyit teszek, hogy minden egyes meccsen igyekszem kihozni magamból a maximumot. Az edzőm százszázalékig megbízik bennem, én pedig megpróbálom a pályán meghálálni ezt a bizalmat" - nyilatkozta a fifa.com-nak Hajnal.
A Karlsruhe célkitűzése a remek kezdés ellenére nem változott, továbbra is a biztos bennmaradásért küzd a gárda.

"A legfőbb célunk az, hogy a bajnokság végén ne kelljen a kiesés miatt aggódnunk, de természetesen megpróbálunk a dobogó közelében maradni, ameddig csak tudunk. Ha a bajnokság végén ott tudnánk zárni, ahol jelenleg állunk, az hihetetlen teljesítmény lenne, de azt mondom, elsősorban a bennmaradáshoz szükséges mintegy negyven pontot kell megszereznünk" - mondta az irányító.

A honlap szerkesztői úgy vélik: csalódás, hogy a magyar válogatott az ötödik helyen áll Eb-selejtezős csoportjában, és már rég nincs versenyben a jövő évi kontinensviadalra való kijutásért. Az utóbbi mérkőzéseken elért jó eredmények után azonban Hajnal optimistán nyilatkozott a nemzeti együttesről:

"Az első négy Eb-selejtezőnket még egy másik szövetségi kapitány irányítása alatt egy teljesen más csapat játszotta le, annak az együttesnek nem voltam a tagja. A Málta elleni katasztrófa volt a fordulópont: ezt követően fiatal, tehetséges játékosok kerültek a keretbe, akik a tapasztaltabb, húszas éveik közepén járó futballistákkal együtt alkotják a válogatott gerincét. Azóta a helyes úton járunk, a csapat egyre jobban összeérik, és ezt már az eredmények is alátámasztják. Úgy gondolom, ha ezt az utat folytatjuk, fényes jövő várhat ránk, és hamarosan kijuthatunk egy világ-, vagy Európa-bajnokságra is" – fejezte be Hajnal Tamás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását