2024. október 9. - Dénes

Vita a Jövő Nemzedékek ombudsmanjáról

Megkezdődött a parlamentben a Jövő Nemzedékek ombudsmani posztjának létrehozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája kedden délelőtt. Az új országgyűlési biztos képviseli a felnövekvő generációk egészséges környezethez való alkotmányos jogait, amelyb
2007. október 30. kedd 10:25 - Hírextra

A törvényjavaslatot az öt parlamenti párt egyetértésben, közösen terjesztette be, így a jelenlegi elképzelések szerint már november elején megszavazhatja azt az Országgyűlés. Az új ombudsman leghamarabb december közepén léphet hivatalba.

Az új poszt létrehozását valamennyi párt képviselője támogatta az általános vitában.

Az új ombudsmannak a javaslat alapján részt kell majd vennie az ország hosszú távú stratégiáinak, területfejlesztési koncepcióinak kialakításában a nemzetközi kötelezettségvállalásokban és a jogalkotásban. Az új ombudsmannak kiemelt szerepe lesz a környezetvédelmi ügyekben, hatósági jogosítványai azonban nem lesznek, de véleményezheti és a visszavonását kezdeményezheti a környezetkárosítással kapcsolatban hozott hatósági döntéseknek, illetve szükség esetén bírósági eljárást kezdeményezhet.

A javaslatról várhatóan november elején szavaz az Országgyűlés. A Jövő Nemzedékek ombudsmanjára Sólyom László, köztársasági elnök tesz javaslatot, a törvény kihirdetését követő 30 napon belül. Ha az országgyűlési képviselők megválasztják, leghamarabb december 14 -én léphet hivatalába. Az új biztos mandátuma 6 évre szól majd.

A Jövő Nemzedékek ombudsmani posztjának létrehozását már 2000-ben szorgalmazta a Védegylet, és a civil szervezet kérésére Sólyom László jelenlegi köztársasági elnök készítette el a Jövő Nemzedékek országgyűlési biztosa intézményének létrehozására vonatkozó tervezetet. A kérdés két ciklusban is az országgyűlés elé került, de csak idén jutott a megvalósítás közelébe.

Tavasszal már megvolt a politikai konszenzus, így a parlament júniusban megszüntette az ombudsman általános helyettesének posztját azzal a magyarázattal, hogy ennek a helyére kerülne az új országgyűlési biztos, aki a felnövekvő generációk érdekeit fogja képviselni.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását