2024. április 20. - Tivadar

A Szent Erzsébet évre emlékeztek

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat a megye valamennyi, 357 települési önkormányzatának egy piros és egy fehér virágú rózsatövet, valamint egy Erzsébet-kenyeret ajándékozott kedden Miskolcon abból az alkalomból, hogy a jövő hónap közepén befejeződi
2007. október 30. kedd 15:51 - Hírextra

Ódor Ferenc (Fidesz) a megyei önkormányzat vezetője az eseményt megelőzően az MTI-nek azt mondta: az emlékév során számos rendezvény emlékezett meg Szent Erzsébetről a megyében, az országban, és a határon túl is, főleg Németországban.

A II. András király lányaként született Erzsébetet már gyermekkorában eljegyezték IV. Lajos thüringiai őrgróffal; a királylány rövid életének legnagyobb részét a németországi Wartburg várában töltötte, ahol 350 tárgy idézi fel életét és hagyatékát.

A közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: Szent Erzsébet hősies szeretetével meghódította az akkori keresztény világot, a szegényeket és az elesetteket segítette. Ma minden önkormányzatnak feladata a segítő szándék, az elesettek segítése, és itt, ebben a megyében, ahol Szent Erzsébet született, ez hatványozottabban kell, hogy megjelenjen - mondta.

A polgármestereknek és általuk az önkormányzatoknak átadott rózsatövek emlékeztessenek arra, hogy nyolcszáz évvel ezelőtt született egy magyar királylány, aki olyanokat cselekedett, amelyek ma is példamutatóak - mondta Ódor Ferenc.

XVI. Benedek pápa levelében korábban Erzsébetet igazi európai szentnek nevezte, aki kora társadalmi viszonyait tekintve épp úgy, mint napjainkban, az evangelizáció követhető példája.
Az emlékév 2007. november 18-án zárul Sárospatakon, Szent Erzsébet szülőhelyén, ahol ünnepi szentmisét és körmenetet tartanak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását