2024. április 16. - Csongor

A Fidesz megérti a szocialista polgármestereket

A Fidesz megérti a szocialista frakcióban helyet foglaló polgármesterek felháborodását, amiért "Gyurcsány Ferenc a dolgozószobájáig érő, közpénzeket érintő botrány közepette úgy állítja be, mintha a közélet tisztasága azon múlna, hogy a polgármesterek leh
2007. október 19. péntek 16:45 - Hírextra

Szijjártó Pétertől azt kérdezték, hogy a Fidesz frakcióülésén szóba került-e a főállású képviselőség, illetve benyújtanak-e olyan elképzelést, hogy azt a kormányfő elképzeléseivel ellentétben ne 2011-től, hanem 2008 januárjától vezessék be.

Az ellenzéki párt szóvivője azt mondta: rendkívüli káoszt idéz elő, hogy miniszterelnök egyik ötletrohama még véget sem ért, már következik a másik. Hangsúlyozta: csak akkor lehet komolyan beszélni valamiről, ha vannak valós álláspontok, és nem blogban és parlamentben való ötletelés zajlik.

(A Népszabadság keddi számában írt arról, hogy a Fidesz a legkritikusabbnak tűnő főállású képviselőséghez egy olyan javaslatot terjeszt elő, amely alapján már 2008 januárjától ne lehessen polgármester képviselő is egyben, mert ez a számítások szerint 90-120 mandátumot érintene, így esetleg még az előre hozott választások is szóba kerülhetnének.)

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatja-e azt a szocialista javaslatot, amely 662 ezer forintra emelné a képviselői alapdíjat, Szijjártó Péter azt mondta: a kormány szociális érzéketlenségére tökéletes példa, hogy "egy egyre mélyülő szociális válságban, amelyet Gyurcsány Ferenc hazugságai és kormány alkalmatlansága okoztak", semmi másra nem tudnak gondolni, csak arra, miként emeljék a képviselők fizetését.

A Fidesz szóvivője beszámolt arról, hogy a frakcióülésen Répássy Róbert frakcióigazgató tájékoztatást adott a politikai közélet tisztaságával foglalkozó ötpárti tárgyalásokon történtekről és a várható fejleményekről. Mint mondta, a Fidesz eddig és továbbra is részt vesz az ötpárti tárgyalásokon.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a frakcióülésen beszéltek a költségvetési törvény parlamenti vitájáról, és a Fidesz által kezdeményezett jövő heti egészségbiztosításról szóló vitanapról is.
Mint elhangzott, a Fidesz szerint a jövő évi költségvetés komoly megszorításokat tartalmaz, még nehezebbé teszi az emberek életét, így a szociális válság még tovább fog mélyülni.

Az egészségügy az a terület, ahol a kormányzati ámokfutás a legdrámaibb eredményekkel járt, és ha a kormány által tervezett biztosítási rendszert vezetik be, akkor a megfelelő szintű ellátás nem jog, hanem kiváltság lesz - fogalmazott Szijjártó Péter.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását