2019. december 15. - Valér

Akiknek nem tetszik az új köznevelési törvény

Útmutatót készített a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azoknak a szülőknek, akik szeretnének az Áder János által tegnap aláírt köznevelési törvény ellenére szabadon dönteni gyermekük taníttatásáról.
2019. július 19. péntek 12:00 - HírExtra
  A jogvédő szervezet álláspontja szerint a jogszabály sok esetben nem fogalmaz egyértelműen, de kiemelték: ezek a hiányosságok egyben lehetőséget is jelentenek a pozitív jogértelmezésre. A TASZ útmutatójában összegyűjtötte, hogy hogyan lehet egyrészt élni a még megmaradt lehetőségekkel, másrészt fellépni az egyes korlátozásokkal szemben. A jogvédő szervezet arra biztatja a szülőket, hogy indítsanak eljárást, és jogi segítséget is kínálnak. Az útmutató teljes hosszában itt olvasható.

A köznevelésről szóló törvénycsomagot múlt hét pénteken fogadta el az Országgyűlés. A jogszabályváltoztatások érintik a magántanulóság intézményét, az óvoda- és iskolakezdés korhatárát, az alternatív iskolák működését és az igazgatók megválasztását, elmozdítását.

„A köznevelési törvény 2019 nyári módosítása a maradék szabadságot is igyekszik kiszorítani a rendszerből – gyakorlatilag államosítják a gyerekeket. Ez nem csak egy szűk réteg problémája: ez a közoktatási ámokfutás mindenkit érint” – emelte ki Asbóth Márton, a TASZ jogásza.

A szervezet útmutatójában számos lehetőséget kínál azoknak a szülőknek, akik gyermekük fejlődésének érdekében más taníttatási utat választanának, mint amit a törvény előír. Tanácsadójukból megtudhatjuk, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak a szülőknek, akik nem szeretnék már 4 éves korában óvodába adni gyermeküket, és azoknak is, akiknek már elmúlt 4 éves a gyermeke, de fel szeretnék menteni az óvodába járás kötelezettsége alól.

Választ kaphatnak kérdéseikre azok is, akiknek gyermeke iskolakezdés előtt áll, de valamilyen okból kifolyólag nem szeretnék 6 éves korában iskolába adni, ahogy ezt az új törvény előírja.

A legtöbb kritikával illetett változtatásról, a magántanulóság megszüntetéséről, és az egyéni munkarend nehezen átlátható rendszeréről is tájékozódhatnak a szülők a TASZ útmutatójából.

“Az új köznevelési törvény nemhogy nem oldja meg a borzasztó állapotban lévő oktatási rendszer problémáit, hanem tovább is ront rajtuk, de arra biztatom a szülőket, hogy ne adják fel a reményt. A törvénynek sok pontjával fel lehet, és a gyerekek védelmében fel is kell venni a küzdelmet. Mindenben segíteni fogunk azoknak, akik ki szeretnék harcolni, hogy a gyerekük egy szabadabb rendszerben tanulhasson- hangsúlyozta Asbóth.
Forrás: TASZ
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását