2024. május 6. - Ivett, Frida

Egy a Szász ellen

Az RMDSZ eddig egyedüli pártként lobbizott az erdélyi kisebbség érdekeiért, ám az utóbbi években több riválisa is akadt. A versengés igencsak kiéleződött, miután a Szász Jenő-féle Magyar Polgári Szövetség bejelentette: ők is párttá alakulnak. A helyzet s
2007. október 15. hétfő 10:42 - Constantinovits Milán

A nemzetközi helyzet fokozódik

Akadtak azonban olyanok is, akik nem vártak a belső reformra: Tőkés László kizárása után életre hívta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot. 2002-ben hasonló okokból jött létre az RMDSZ-től független Magyar Polgári Szövetség is, amelyet Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere alapított. Ők már alapszabályukba foglalták az autonómia gondolatát, és folyamatosan bírálták az RMDSZ kormányzati szerepét.

Az események idén gyorsultak fel igazán, amikor Traian Băsescu államelnököt felfüggesztette az alkotmánybíróság, és a sorsáról kiírt népszavazási kampányban az RMDSZ az elnök menesztéséért lobbizott, mint utóbb kiderült, sikertelenül. Markóék belátták a kommunikációs hibát, és felülvizsgálták korábbi álláspontjukat, ám a lavina gördült tovább. Tőkés bejelentette önálló indulását az európai parlamenti választásokon, hisz egyéni jelöltként a szavazatok mindössze 3%-át kell begyűjtenie a pártoknak előírt 5% helyett.

Fokozza a konfliktust, hogy miután a Szövetség prominensei hiába tárgyaltak a közös listáról a püspökkel, a Fidesz is bejelentette Tőkés támogatását. Erre reagálva Szent-Iványi István kijelentette: az SZDSZ mindent segítséget megad Markóéknak az uniós vokskampányban. A politikus erről így nyilatkozott a Transindex hírportálnak: „Sajnálatosnak tartom a Tőkés-Markó vitát, mert megosztja az RMDSZ-t és az erdélyi magyarságot. Politikai felfogásomhoz Markó Béla lényegesen közelebb áll, mint Tőkés László. Az RMDSZ legitim vezetését tekintjük partnernek.”

Az MPSZ ezzel párhuzamosan aláírásokat gyűjtött a párttá alakulás érdekében, és a napokban közzé is tették: sikerült összeszedniük a 27.000 kézjegyet, így megkezdődhet a hivatalos bejegyzés. Kérdéses azonban, hogy mennyiben szolgálja az erdélyi közösség érdekeit az amúgy is fogyatkozó magyarság politikai megosztása. Vagy a szabad választás lehetősége inkább pozitívan hat a kisebbségre? Erről kérdeztük Szász Jenőt, az MPSZ elnökét.

Elnök Úr! Nem gondolja, hogy az MPSZ párttá alakulása kettészakíthatja az amúgy is szűk erdélyi magyar politikai erőteret?

Egy családban, ha több gyerek van, akkor az örökséget nem az elsőszülött kapja egyedül, hanem a testvérek között igazságosan szétosztják. A demokrácia alaptétele a politikai pluralizmus. Ha ez nincs, akkor nem beszélhetünk szabadságról. Mi itt 1989 decemberében, önök pedig odahaza a rendszerváltást azért bonyolították le, hogy az egypártrendszer helyett a politikai pluralizmussal szabadságot teremtsenek. Ezt a 18 évnyi lemaradást szeretné pótolni az MPSZ. A politikai egypártrendszer és monopólium helyett a választás szabadságára van szüksége egy egészséges társadalomnak.

Mikorra várható a Szövetség hivatalos bejegyzése?

Bemutattuk az aláírásokat, ezáltal egy igen szigorú párttörtvényt teljesítettünk, hiszen mind a 18 megyéből és Bukarestből kellett gyűjtenünk őket. A Kárpátokon túli területeken akadtak szerencsére olyan román ajkú emberek, akik felfogták az ügy lényegét, és segítettek nekünk a gyűjtés megszervezésében.

Mikor lépnek a romániai politikai élet porondjára, mikor lehet először voksolni önökre?

Jövőév folyamán lesznek az önkormányzati választások, ott már remélhetőleg jogerősen is politikai szereplőkként léphetünk fel. Létjogosultságunkat minél több szavazat begyűjtésével kívánjuk igazolni.

Milyen reményekre jogosítja fel önöket a szervezet támogatottsága?

Nézze, mi nem arra törekszünk, hogy az RMDSZ ne legyen. Minden szavazatot, amit kapunk, sikerként fogunk elkönyvelni. Úgy vélem ugyanakkor, hogy számottevő támogatottságot fogunk tudni majd felmutatni. S nemcsak a Székelyföldön, hanem minden más régióban is, ahol élnek magyarok. Meg kell jelennünk mindenütt. Ennek előkészítése azonban rengeteg energiát és időt igényel, így türelmet kérek az erdélyi magyaroktól. Hónapok szükségesek ahhoz, hogy minden megyébe és településre eljussunk alapszervezetek hozva létre.

Az SZDSZ bejelentette, hogy támogatja az RMDSZ uniós választási kampányát. Az MPSZ milyen álláspontot képvisel a kampányban?



Az európai parlamenti választások esetében úgy láttuk, hogy a leghitelesebb, legmarkánsabb, az erdélyi magyarságot legjobban integrálni tudó személyiség Tőkés László főtisztelendő úr, ezért oroszlánrészt vállaltunk a kampányában. Úgy véljük, könnyebb neki a 3%-ot elérnie, mint az RMDSZ-nek az 5%-ot. Vele a leghitelesebb követünket küldhetjük Brüsszelbe.

Kikkel tud együttműködni az MPSZ?

Elsősorban azokkal a szervezetekkel rokonszenvezünk, amelyek hasonló értékrendet vallanak mint mi. Más dolog a politikai szimpátia és más a politikai pragmatizmus. Ez utóbbi azt mondatja velünk, hogy valamennyi demokratikus politikai párttal kapcsolatot kell építenünk, és így is fogunk tenni.

Román részről milyen az MPSZ megítélése? Miképp viszonyulnak a román pártok ahhoz, hogy az MPSZ párttá alakulásával nemcsak az RMDSZ fogja képviselni a magyar érdekeket?

A román politikai szereplők közül a nacionalista szervezetek az érdeke az, hogy olyan párt legyen csak a porondon, amelynek a politikai mozgását irányítani tudják, ezért az RMDSZ egyedülléte, politikai monopóliuma kényelmes volt nekik. Az RMDSZ ugyanis nem a saját érdekei szerint járt el, nagyon sokszor alárendelte politikáját a román nacionalista törekvéseknek. Az elmúlt években nem volt markáns, önálló külpolitikájuk sem, pedig milyen nagy lehetőségek szaladtak el a Románia NATO- és EU-csatlakozás miatt! A román politikai szereplők közül a demokratikus beállítottságúak nem vonhatják kétségbe a választás szabadságának a megteremtését.

Mik a tervek a közeljövőben?

Nehéz küldetést vállaltunk, alázat, kitartás, és nagyon sok szorgalom kell ehhez. Az MPSZ most a születésének pillanatában van, még fel kell cseperednünk, hogy a nagypolitika szereplői komolyan vegyenek minket. Célunk az, hogy sokirányú kapcsolatot építsünk ki, és a demokrácia elkötelezett híveként jelenítsünk meg magunkat mind a hazai, mind az anyaországi politikai porondon.

Köszönöm az interjút.

Szász Jenő
Születési dátum: 1969. február 8.
Születési hely: Gyergyószentmiklós, Hargita megye

Tanulmányok:
1982-1987 - Tamási Áron Elméleti Líceum matematika-fizika szak
1993–1996 - PHD hallgató a Soproni Egyetemen. Kutatási terület: management a faiparban
1993-1997 - Budapesti Közgazdasági Egyetem – Külgazdasági szak – okleveles közgazdász
1993-1997 - Brassói Faipari Egyetem – Bútortervezési szak - okleveles mérnök

Tevékenységek:
1992-1993 - Országos Magyar Diákszövetség elnöke
1992-1993 - A Brassói Magyar Diákszövetség elnöke
1992 - tõl - a Romániai Máltai Segélyszolgálat Székelyudvarhelyi Szervezetének vezetõje
1996 -tól - Székelyudvarhely polgármestere
1998-tól - a Romániai Közép Régió Fejlesztési Tanácsának tagja
1998 -tól - a Romániai Megyei Jogú Városok Szövetségének -Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Integrációs Szakbizottságának elnöke

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását