2024. május 6. - Ivett, Frida

Citromdíjasok II.

A történelmi pártok – kisgazdák, szocdemek és kereszténydemokraták – turáni átokkal terhes történetét Nyomasek Bobó fogalmazta meg a legtalálóbban: Konok kunok/szívós szittyák/egymást mindig/kitaszítják. Közkeletű feltételezés, hogy ebben a pá
2007. október 12. péntek 17:18 - Hírextra

Vallás mentén reped

A KDNP az 1947 utáni legnagyobb ellenzéki pártnak a Barankovics István vezette Demokrata Néppártnak a jogutódjaként alakult 1989-ben. Alapítói a DNP egykori képviselői. A DNP alakulásakor elhatárolódott a két világháború közötti politikai katolicizmustól, keresztény-demokrata, keresztény-szociális programot hirdetett.

1990-1994 között részt vett az Antall- majd Boross-kormányok munkájában. A párt elnöke Surján László töltötte be a Népjóléti miniszter pozícióját. A választási vereség után a Csurka felé húzó Giczy György lett az elnök. Megvalósult a jobbközép-szélsőjobb menti polarizálódás, ami a jobboldali rendszerváltó pártok közül a KDNP-t sem kímélte. A MIÉP-pel összeboruló KDNP-t kizárták az Európai Kereszténydemokrata Unióból. Az asztalt Giczy botrányokkal kísért újraválasztása borította fel. A Fidesz, tartva attól, hogy a jobboldali kis pártok szavazatai elvesznek a süllyesztőben „Polgári Szövetség” néven (itt tűnik fel először a polgári jelző a jobbra sodródó liberális párt szókészletében) összefogást szorgalmazott a szélsőségeseitől megvált MDF, a KDNP és saját maga között. Csurka István ekkor jelentette meg nagyívű összeesküvés-elméletre épülő dolgozatát, amiben Giczyt támogatta a „kozmopolita világerőkkel, az Európai Unió „liberális kijáróemberével” a KDNP-t az EUCD-ből kizáró Wim van Velzennel és a Fidesz-MDF szövetséggel szemben. Az elnökválasztáson Semjén Zsolt volt Giczy kihívója. A MIÉP-esek a mérsékelteket zaklatták a bejárat előtt, többeket nem engedtek be az elnökválasztásra.

A perrel megtámadott elnökválasztás után a vezetés folyamatosan zárta ki a mérsékelteket, és támadta Isépy Tamást.
Egy viharos frakcióülés kizárta a radikális Füzesy Tibort, akit Giczyék követtek. A párt alapszabálya szerint, akit kizárnak a parlamenti frakcióból, vagy kilép onnan, az elveszíti a párttagságát is. A párttagságát vesztett pártelnök kis abszurdja indította el azt a botránysorozatot, ami végül a parlamenti frakció megszűnésével végződött 1997 végén. A mérsékeltek Magyar Kereszténydemokrata Szövetség néven a Fidesz frakcióban foglaltak helyet, Giczy pedig a Torgyán-féle kisgazdákat szólította fel a „kereszténység” védelmére. Azóta eltűnt a politikából.

A szétzilált KDNP elvesztette arcait, homo novusok kerültek a vezetésbe. Bartók Tivadar végül Kupa Mihály Centrumjába evezte a KDNP-t. A Medgyessy-kormány ezt a Volánbusz igazgatótanácsában található előmelegített székkel hálálta meg.
A Legfelsőbb Bíróság visszahelyezte jogaiba a KDNP azon egykori vezetőit akik azóta Fidesz színeiben politizáltak. A 2006-os választáson közös listát állítottak. Batók Tivadar és Giczy György ekkor gründolta a Kereszténydemokrata Pártot (KDP). A KDP jelöltjei között a MIÉP-Kisgazda összefogáson munkálkodó Cseh Sándornak a felesége, azelőtt hol MIÉP-es, hol kisgazda képviselő, mellett megtalálhatjuk Bartók Tivadar kiterjedt rokonságának tagjait, és Giczy Györgyöt is. Batók Tivadar kopogtatócédulái közül több hamisnak bizonyult, de megtalálták közte az MSZP helyi kampányfőnökének az ajánlószelvényét is.

A KDNP Fidesz segítséggel végül mégiscsak parlamenti frakciót alakíthatott. A két párt szövetsége azóta is virul. Semjén Zsolt pártelnök pedig félrehallható megnyilvánulásokkal segíti a liberálisok egyre bizonytalanabb parlamentben maradását.
MSZP "szociáldemokrata" értékei???
Az elmúlt napok eseményei, törekvései felszínre hozták a szociáldemokrata, baloldali értékeket, eszméket. A Magyar Szocialista Part szociáldemokrata és baloldali értékekről beszel. A "történelmi" Szociáldemokrata Part /SZDP/ jelenleg egyedül képviseli Magyarországon a klasszikus vagy történelmi szociáldemokrata, baloldali értekéket. A "történelmi" SZDP a munkavállalók, bérből és fizetésből élők, kisnyugdíjasok, elesettek, a rendszerváltás veszteseit, szegények, a kizsákmányoltak politikai érdekvédelmet képviseli a tőkével szemben. 1990 óta meghirdette a teljes foglalkoztatottságot az országban és elutasította az energiaipar, a korhazák, a MAV, Volán, a közművek, élelmiszeripar privatizációját. Az SZDP ezeket az értekéket képviseli, amelyet a klasszikus szociáldemokrata, baloldali érteknek tekint.

A Magyar Szocialista Part /MSZP/ és Kapolyi László elsősorban a tőke, és a tőkések érdekeit képviselik. Hiszen a legtöbb tőkés az MSZP-ben vezető vagy tag és nem lehet elvárni egy nagytőkés kormányfőtől és egy nagytőkés Kapolyi Lászlótól,hogy nem a tőkések érdekeit fogjak képviselni a parlamentben. 1998-ban Horn Gyula jelentette ki, hogy az MSZP-SZDSZ-es kormány lerakta a kapitalizmus alapjait. Egy baloldali pártnak nem a kapitalizmus alapjait kell lerakni, hanem a tőke és pénz mindenhatóságát kell korlátozni. Az MSZP a mai napig is támogatja a MÁV, MALÉV, korhazák privatizációját és a Horn kormány privatizálta a stratégiai energia ágazatot, a víz és a közműveket. Az MSZP reszt vett a 3 millió koldus országának megteremtéseben, érzekétlen volt a szociális igazságtalanságok felszámolásában semmit nem tett a szegénység megszüntetésere, és a hajléktanok csökkentésere. Az MSZP utódpart.

A Fidesz bár hangoztatja, nem képviseli a baloldali értekéket, ez inkább választási fogas a részükről. Bar úgy állítják be Szűrös Mátyást, Pozsgay Imrét, Csintalan Sándort volt pártállami vezetőket, mint az MSZP-vel szemben álló baloldali képviselőket, természetesen a gyakorlat mást mutat. Szűrös Mátyás az elmúlt két évben az SZDP-ben bebizonyította, hogy nem szociáldemokrata, inkább a partállam nemzetiségi vagyis a kommunista mozgalom nemzeti baloldalát képviseli Pozsgay Imrével együtt. Csintalan Sándor a mai napig nem számolt el a vagyongyarapodásával, hogy szerezte és igaz-e, hogy többmilliárdos vagyonnal rendelkezik.

A "történelmi" Szociáldemokrata Párt /SZDP/ a jelenlegi MSZP-t ismérvei alapján, nem tekinti szociáldemokrata és baloldali partnak és kész párbeszédre az MSZP-vel, a társadalompolitikai tagozattal, baloldali tömörüléssel a szociáldemokrata eszméről és a baloldali értékekről vitázni.

A "történelmi" Szociáldemokrata Párt készül a 2006-os választásokra és nem kivan a parlamenti partokkal szövetséget kötni.

B u d a p e s t, 2005. szeptember 14.

Sztankovánszki Tibor Bácskai Sándor

Ügyvezető Elnök Főtitkár

Forrás: www.szdp.hu 

 


Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását