2024. március 29. - Auguszta

Kisgazda gyűlés volt Szolnokon

Az új Vásárhelyi-terv elkészítésének szorgalmazása sarkalatos része kell, hogy legyen a kisgazdák és mindazok törekvésének, akik változást akarnak - erről Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke beszélt szombaton Szolnokon
2007. szeptember 22. szombat 17:33 - Hírextra

 A párt elnöke hangsúlyozta: ma csupán két százalék az öntözéssel elért terület aránya, amit 20-25 százalékra kellene emelni; a vizet nem csak visszatartani kell, hanem fel kell használni vízgazdálkodásra.

Hozzátette: a vízgazdálkodás elsőrangú helye a Tisza völgye, itt vannak az elsivatagosodással leginkább fenyegetett területek. Az éghajlatváltozásról nemcsak beszélni kell, hanem meg kell tenni a védekezéshez szükséges lépéseket.

Turi-Kovács kifejtette: az elmúlt napok eseményei azt igazolják, hogy Magyarországon már nemcsak egy gazdasági válsággal - azon belül élelmiszerválsággal -, hanem erkölcsi válsággal is szembe kell nézni, ami igaz a politikai elitre is. Közös érdek ennek a helyzetnek a megfordítása, a bizalmat vissza kell szerezni.

Aláhúzta: legsúlyosabb csapás a munkanélküliség, illetve az, hogy kialakult egy rossz birtokszerkezet, ami azt jelenti, hogy némelyek a kárpótlást követően több száz hektáron gazdálkodnak, míg mások szinte semmin, vagy 1-2 hektáron.

A pártelnök azt is elmondta: a kisgazdapárt ízekre hullott 2002-től, mára világossá vált, hogy egységet kell teremteni, mivel a magyar vidéknek szüksége van a politikai képviseletre. Békés megyében már elkezdődött az FKGP és a Kisgazda Polgári Szövetség szoros együttműködése. Azért jöttünk Szolnokra, hogy együtt határozzuk meg, milyen lépéseket kívánunk tenni - tette hozzá.

Kiemelte: a kisgazdaegység legfontosabb feladataként össze kell állítani olyan élelmiszerekből egy csomagot, amit a nehezen élő 2-3 millió ember rendszeresen fogyaszt, és ezeknél a termékeknél nulla százalékos áfát kellene bevezetni, ahogy ennek a módszernek Angliában már hagyománya van.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását