2024. május 12. - Pongrác

Vita a népszavazásról

Az MSZP szerint jó, hogy a Fidesz is elkezdett gondolkozni a közélet tisztaságát, a demokrácia átlátható működését szolgáló eszközökön, a nagyobbik kormánypárt ugyanakkor árulkodónak tartja a fideszes javaslatcsomagból hiányzó elemeket - közölte Lendvai I
2007. október 10. szerda 16:11 - Hírextra

Navracsics Tibor, a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője előzőleg sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz és a KDNP 148 képviselője nyolc kérdésben kezdeményez népszavazást, ha a közélet megtisztítását célzó ötpárti tárgyalások nem vezetnek eredményre.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, azokban a kérdésekben kezdeményeznek referendumot, amelyek közül több már szerepelt az Országgyűlés előtt, de nem került napirendre. A két ellenzéki párt többek között kisebb parlamentről, a kormánytagok, a képviselők tiszteletdíjáról, a politikai reklámokról kezdeményezne népszavazást.

Lendvai Ildikó reagálásában a Fidesz-KDNP javaslatai közül a pártfinanszírozás teljes rendbetételét, a pártok ifjúsági szervezeteinek nyilvános és legális, a rejtekutakat tiltó finanszírozását hiányolta.
Egy szó sem esik a civilszféra depolitizálásáról, a képviselői költségelszámolások számlához kötéséről, arról, hogy legyen tilos álcivil szervezeteket felhasználni a kampányköltségek elcsalására - sorolta kifogásait közleményében a szocialista frakcióvezető. Lendvai Ildikó úgy vélte: ha csak a Fidesz javaslatai kerülnének törvénybe, az egy valódi "lex Simicskát" eredményezne, amely a politika fekete- és szürkegazdaságát, az átláthatatlan és gyanús pártfinanszírozást szentesítené.

"Olyan világot, amelyben nem volnának legális párthirdetések és önkormányzati közérdekű közlemények, de volna Magyar Vizsla. Nem válna el a pártpolitika a civil világtól, de volna Zuschlag-Szijjártó paktum, és a képviselők továbbra sem számlával igazolnák költségeiket" - írta. Hozzátette: az MSZP igent mond minden, az átlátható demokráciát és tiszta közéletet segítő javaslatra, de nemet mond a politika "fekete- és szürkezónájára" továbbra is áldást adó kezdeményezésre.

Lendvai Ildikó közölte: a szocialista parlamenti frakció szívesen tárgyal és megteszi saját javaslatait a parlament létszámának csökkentéséről, ezt kiegészítve az olcsóbb és egyszerűbb egyfordulós választásról, a kormánytagok, politikusok fizetésének és vagyonának eddig is meglévő, de tovább szélesíthető nyilvánosságáról.

A szocialistáknak az ügy sikere és következetes végig vitele a fontos, amelynek érdekében minden demokratikus eszközt, ha lehet, ötpárti tárgyalást és parlamenti törvényeket, ha nem lehet, akkor népszavazást is kész felhasználni - fejtette ki az MSZP frakcióvezetője.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását