2024. május 11. - Ferenc

Akkut orvoshiány van

Tizenhét esztendővel a két német állam újraegyesítése után már az egykori Nyugat-Németországban is egyre súlyosabb gond az orvoshiány - írja a hétfőn megjelent Focus című hetilap.
2007. október 8. hétfő 17:20 - Hírextra
A '90-es években első sorban a volt NDK települései szenvedtek az orvoshiánytól. A fehér köpenyes szakemberek jelentős része - jobb fizetés és munkakörülmény reményében - Nyugat-Németországba költözött át. Ideig-óráig a Szovjetunió utódállamaiból érkezett - magasan kvalifikált - német származású doktorok pótolták a keleti-tartományokban a hiányt.

Az utóbbi években első sorban Nagy-Britannia és a Skandináv országok szipkázzák el az(angolul is beszélő) orvosokat, így már Németország nyugati felében is számos kisebb településen szüntek meg a praxisok és sok kórház is "vadássza" a munkatársakat. Körzeti orvosokból akkut a hiány, a bel- és nőgyógyászból valamint idegorvosból is több ezerrel kellene több. A gondot fokozza, hogy már a pályakezdő, fiatal egészségügyi szakemberek körében is hódít a külföldi munkavállalás.

Német orvosok körében végzett felmérés szerint, tíz éves gyakorlattal, átlag heti 70 órás munkaidővel bruttó 4.400 eurót (kb. 1,1 millió forint) keresnek havonta. A hálapénz intézménye Németországban szinte ismeretlen.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását