2024. június 23. - Zoltán

Az MSZP elítéli a törvénytelenséget

Nem számíthat az MSZP segítségére, aki törvénytelen és etikátlan módon jár el - jelentette ki Mandur László csütörtökön Egerben.
2007. szeptember 20. csütörtök 18:21 - Hírextra

Ha bárki magánvagyonná tenné, ami egyébként nem illeti meg, akkor ne számítson arra, hogy a párt bármit is tesz annak érdekében, hogy meg lehessen úszni az olyan ügyeket, ami nem helyénvaló, törvénytelen, etikátlan és erkölcstelen - fogalmazott a Zuhschlag-üggyel kapcsolatos kérdésre az Országgyűlés szocialista alelnöke az MSZP Heves megyei szervezetének ülését megelőző sajtótájékoztatón.

A szocialista párt elnökségének tagja szerint az ellen egyik párt sincs beoltva, hogy ne legyen a soraiban helyzetével visszaélő politikus. Ugyanakkor - folytatta Mandur László - ha ilyen esettel találkoznak, indokolt áttekinteni, mi történhetett a minisztériumokban vagy máshol.

A kormánypárti politikus azt mondta, a Zuhschlag-üggyel kapcsolatban nem a párt, vagy a pártok működéséből fakadó jelenségről beszélhetünk, csupán bizonyos személy, vagy személyek tevékenységéről van szó, akik gyanúba keveredtek.

Ebben a helyzetben az MSZP álláspontja egyértelmű: ha valaki vétkezett, vagy vétkes volt bármilyen módon, akkor vállalnia kell a felelősséget - mondta Mandur László. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyelőre csupán gyanúról beszélhetünk, vagyis senki nem mondhat ítéletet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását