2017. augusztus 18. - Ilona

Seherezádé balettozik

Az Ezeregyéjszaka Seherezádéjának új alakját készül pódiumra vinni a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Markó Iván és a Magyar Fesztivál Balett.
2008. október 12. vasárnap 11:01 - Hírextra
A november végi ősbemutatóval együtt felújítják az Angyalok üzenete című darabot, október 17-18-án pedig a Kínát is megjárt művet, az Emberi Himnuszt játsszák - közölte az MTI-vel a Művészetek Palotája kommunikációs munkatársa, Mesterházi Gábor.

A legismertebb arab mesegyűjtemény, az Ezeregyéjszaka változatait évszázadokon át szerzők, tudósok és fordítók állították össze. A hatalmas mesegyűjteményből a zeneszerző, Nyikolaj Rimszkij-Korszakov négy történetet választott ki Seherezádé című, 1888-ban komponált zenekari szvitje számára.

Markó Iván a mű mai utalásai után kutatva szinte teljesen félretette a téma eredeti környezetét, és saját benyomásainak megjelenítésére a cselekmény időbeli eltolását alkalmazta a dramaturgiában. A történetet a mából indítja, majd visszatér a múltba, a mese világába, hogy befejezésként ismét napjaink megjelenítésével vetítse ki a mű igazságát.

Végeredményben "női darab" született: a koreográfus rendező úgy vélte, hogy most a nők szemszögéből kell szólnia korunkról és annak szelleméről. A Seherezádéban egy olyan szép, fiatal nő drámája rajzolódik ki, aki egyetlen férfiban sem találja meg mindazt együtt, amit keres.

Markó Iván az Angyalok üzenete koreográfiáját Johann Sebastian Bach kompozíciói, a Máté-passió és a Magnificat részleteire készítette. A darab témája a szeretet, a biztonság, az érintés, az együtt repülés élménye. A zsidó-keresztény kultúra közös alapjára, a tízparancsolat szellemére építkezik, a legújabb kor problémáira összpontosítva.

Loósz Krisztina, Nyári Gábor, Szőke Renáta, Issovits István és Kiss Krisztián szólisták tolmácsolják az "üzenetet". A Seherezádé címszereplője Juracsek Júlia, illetve Szőke Renáta lesz, a Vezírt Issovits István és Seffer Balázs személyesíti meg, az arany rabszolga szerepét pedig Nyári Gáborra és Szigeti Gáborra bízta a koreográfus-rendező, Markó Iván.

A Művészetek Palotája első saját táncprodukciójaként 2006 májusában volt a bemutatója a Beethoven IX. szimfóniájára készített Emberi Himnusz című alkotásnak. A darab 2007 novemberében Sanghajban is hatalmas sikert aratott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását