A vallásszabadság Magyarországon hosszú utat járt be az elmúlt 36 év során. Az egyházak rendszerváltása már 1989. július 1-jével az Állami Egyházügyi Hivatal jogutód nélküli megszüntetésével megkezdődött, megelőzve az 1990. év tavaszán megtörtént, úgynevezett politikai rendszerváltást.
A jogállamiság megteremtése érdekében az alapvető emberi jogokat garantáló törvények között 1990. január 24-én az országgyűlés egy ellenszavazattal elfogadta „A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról” szóló, az egyházakkal közösen kidolgozott 1990. évi IV. számú alkotmányerejű törvényt. Ezáltal teljes szabadságot biztosított a vallási hovatartozásukkal élni kívánók és a bíróságok által bejegyzett egyházak, felekezetek és vallási közösségek számára. Tehát a rendszerváltás után a vallásszabadság és az egyházak függetlensége biztosított volt. Az elmúlt évek során viszont jelentősen megváltozott az egyházak jogi helyzete, különösen „A lelkiismerti és vallásszabadság jogairól, valamint az egyházak, vallási felekezetek és vallási közösségek jogállásáról” szóló 2011. évi CCVI. számú törvény bevezetésével.
Erről és az egyházak mai helyzetéről tartottak szakmai fórumbeszélgetést nemrég Budapesten a Szcientológia Egyház központjának dísztermében. A beszélgetésen több szakértő, köztük Platthy Iván nyugalmazott egyházügyi címzetes államtitkár, Egyed Judit nyugalmazott kisegyházi referens,egyházügyi tanácsos és Dr. Szikinger István alkotmányjogász vett részt. Egyetértettek abban, hogy az elmúlt évek változásai nem kedveztek az egyházak önállóságának Magyarországon.
Az esemény fő célja az volt, hogy az elmúlt időszak történeti áttekintésével feltárja, hogyan alakult hazánkban a vallásszabadság érvényesülése és az emberek bizalmából létező és az emberek szolgálatára hivatott egyházak egyenlő elbírálásának jogi és működési feltétele. Érvényesült-e az állam és az egyházak közötti mellérendelt viszonyból adódó, az állampolgárok közös szolgálata érdekében korábban kialakított szervezeti és gyakorlati rendszer, mely elősegítette a folyamatos párbeszédet.
A rendszerváltás egyházpolitikai öröksége
A szocializmus idején az állam szigorú ellenőrzés alatt tartotta az egyházakat, így a rendszerváltás után az 1990. évi IV. számú egyházügyi törvény hatalmas előrelépés volt. Ez garantálta, hogy minden egyház szabadon, az államtól függetlenül működhessen, egyenlő jogokat biztosítva számukra. Ez a törvény nem csak teljes szabadságot biztosított minden egyház számára, hanem elősegítette a megújulni szándékozó államban az egyházak társadalomban való szerepvállalását, az egyházak egyenlő elbírálására épülő szektorsemlegesség elvét és gyakorlati megvalósítását. A volt úgynevezett szocialista országok közül elsőként, más országok számára is példaként, elismert lett a Magyar Modell. Sajnos mára már megszünt ez a Magyar Modell.
A kisegyházak helyzete és a bizalomépítés folyamata
Az 1989-ben a miniszterelnök mellett létrejött az Országos Vallásügyi Tanács, mint tanácskozó, konzultatív testület, mely lehetőséget biztosított a kormány és az egyházak közötti párbeszédre, a közös cselekvés elősegítésére. Sajnos a következő kormány nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Voltak ugyan találkozási alkalmak az úgynevezett történelmi egyházakkal, felekezetekkel, a kisegyházakkal egy-egy aktuális témaval kapcsolatban, de nem ilyen formában. Sajnos ezek nem rendszeres találkozások voltak, pedig sok feszültséget lehetett volna megelőzni ezzel.
A 2011-es egyházügyi törvény és hatásai
A 2011-es egyházügyi törvény alapjaiban változtatta meg a vallási közösségek jogi helyzetét az 1895.XLIII. törvénycikk alkalmazásával. Az Országgyűlés mindössze 33 egyházat ismert el hivatalosan, vagyis ők kapták meg a „bevett egyház” státuszt. A többiek elvesztették ezt a besorolást, ami komoly nehézségeket okozott nekik, fennmaradásuk is veszélybe került.
Bár a cél az volt, hogy a valódi vallási közösségeket megkülönböztessék azoktól a csoportoktól, amelyek főként anyagi előnyök miatt jegyeztették be magukat egyházként, a döntés sok esetben indokolatlan nehézségeket is eredményezett. Nem szerencsés, hogy az egyházak bejegyzését, elimerését nem a független bíróságok végzik, hanem a politikát képviselő parlament döntésén alapszik.
A konferencián felszólaló szakértők egyetértettek abban, hogy a már említett 1990. évi IV. törvény szerinti egyházi bejegyzéseknél szigorúbb feltételeket lehetett volna előírni a bíróságok számára. Ha az egyházi státusz elnyeréséhez világosan meghatározott hitelvek megléte lett volna a feltétel, akkor elkerülhető lett volna a későbbi bizonytalanság és a közösségek jogi helyzetének utólagos felülvizsgálata, illetve egy új törvény alkotása, ami azóta többször került módosításra, de maradt a parlament döntési kompetenciája.
Merre tovább?
A beszélgetés egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy minden egyházi közösségnek egyenlő jogokat kellene élveznie, függetlenül attól, hogy milyen régóta működik Magyarországon vagy mekkora ismertséggel rendelkezik a társadalomban.
Az előadók hangsúlyozták, hogy a kormánynak a jövőben valamennyi egyházzal folytatnia kellene a párbeszédet, hiszen a vallásszabadság csak akkor érvényesül teljes mértékben, ha minden vallási közösséget egyenlő partnerként kezelnek.
Ahogy Dr. Szikinger István alkotmányjogász is megfogalmazta: „Nem támogatni kell az egyházakat, hanem megteremteni az önállóságukat a jelenlegi függőségi viszony helyett.”
A folyamatos aktuális párbeszéd tehát kulcsfontosságú, hogy az egyházak az állammal közösen betölthessék társadalmi szerepüket az ország szellemi és erkölcsi megújulásában, segitséget nyújthassanak a rászorulóknak és a közösség egészét szolgálják.
