2024. május 11. - Ferenc

Az ünnepekkor kritikus a rászorulók helyzete

Napjaink fogyasztói társadalmában karácsonykor egyre nagyobb hangsúly tevődik a megvásárolt ajándékokra, amíg a kézzel készített meglepetések, illetve a közös, kreatív programok jelentősége egyre inkább elhalványul. Ilyenkor a szegényebb sorban élő családok nehéz helyzetben vannak, hiszen a gyerekek nyilván olyan dolgokra is vágyhatnak, amiket gazdagabb osztálytársaik megkapnak.
2023. december 23. szombat 11:42 - HírExtra

Az okostelefonok és az internet felpörgött világában gyermekekre, felnőttekre egyaránt szakadatlanul ömlik a sok vásárlásra buzdító termék. Így hát nem csoda, hogy a gyerekek sokszor “menő cuccokra” vágynak, melyek közül jó néhány egyáltalán nem olcsó... épp ellenkezőleg.

Ezért is adományoznak az ünnepek közeledtével minden évben fokozottan a szcientológia önkéntes lelkészek a hátrányos helyzetűeknek.

Idén december elején a TündérPakk Közhasznú Alapítványnak szállítottak adományként különféle tartós élelmiszert, fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodási szereket, továbbá ruhákat, hogy ezekkel is terhet vegyenek le a rászoruló családokról az ünnepek közeledtével.

Szegeden tartós élelmiszerekből álló csomagokkal támogattak egy helyi családsegítő központot, majd az Ötletfa Tanodát, akik rászoruló családok gyermekeivel foglalkoznak.

Budapesten a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesületének segítettek jó néhány szegény sorban élő gyermek kívánságát teljesíteni. Ugyanis a kb. 300 családot támogató egyesület minden évben megszervezi az Angyalkák akcióját, melynek keretein belül több száz rászoruló gyerkőc kívánságlistájához keresnek jótevőket, akik a gyermekek kívánságait teljesítik, és megvásárolják a vágyott ajándékokat.

Továbbá a szcientológia egyház négy magyarországi szervezetében rendeztek karácsonyváró ünnepséget, ahol is díjmentes programokkal szórakoztatták a több mint 1,100 résztvevőt, vallási hovatartozásukra való tekintet nélkül. Nem csupán mikulás csomagot kaptak a gyerekek, hanem rengeteg közös, ingyenes programot élvezhettek kicsik és nagyok egyaránt: közös mézeskalácssütés a szülőkkel és gyermekekkel együtt, vagy épp csillámtetoválás, ajándékkészítés.

Talán a hátrányos helyzetűek ünnepének szebbé tételével, és az ilyen közös családi programokkal sikerül egy kicsit megerősíteni azt a tradíciót, hogy a szeretet ünnepén fontosabb az együttlét és a közös, kreatív programok, mint maga az ajándék és az anyagi javak.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását