2020. augusztus 10. - Lörinc
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Jó néhány családnak még javában tart a válság

Hiába kezd visszaállni sok szempontból az élet a régi kerékvágásba, sajnos sokan, akik a koronavírus miatt elveszítették az állásukat, még mindig nem találtak új munkát, illetve a korábbi munkájukat még nem kapták vissza.
2020. június 11. csütörtök 11:00 - HírExtra

Ezért fordulnak sokan különféle alapítványokhoz segítségért.

Ilyen a Tündérpakk Közhasznú Alapítvány is, ahova szűnni nem akaróan érkeznek a rászorulóktól beáramló igények. A nagy érdeklődés miatt az adományozható készleteik lecsökkentek. Ezért jött jól, hogy a Szcientológia Önkéntes Lelkészek a Tündérpakkhoz annyi tartós élelmiszert juttattak el, amennyivel az összes hozzájuk beérkező, segítséget kérő budapesti és érdi rászoruló családot el tudják látni.

Az alapítvány már többször működött együtt az önkéntes lelkészekkel, hisz mindkét fél tudja, összefogással sokkal többeknek lehet segíteni. Ezért is biztatnak mindenkit arra, hogy aki teheti, segítsen azokon, akik most kevésbé szerencsés helyzetben vannak, akiket baj ért, és küzdenek a saját és családjuk túléléséért.

Amíg újra munkát találnak, felbecsülhetetlen érték lehet egy kis segítség is.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását