2020. augusztus 10. - Lörinc
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Szigor a zsidó ünnepen

Járványügyi megszorításokkal készülnek a csütörtök este beköszöntő sávuót ünnepre Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
2020. május 28. csütörtök 12:12 - HírExtra

A sávuótot elsősorban a mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó településeken, a kibucokban és a mosavokban szokták megülni, az új termés, az idén született jószágok, sőt kisgyermekek bemutatásával, összejövetelekkel, felvonulásokkal, de idén a koronavírus-járvány miatt a közösségek nagyszabású gyülekezése elmarad.
    
Az egyes települések az évtizedek során sajátos rituálékat alakítottak ki maguknak: van, ahol az abban az évben született kisbabákkal együtt táncolnak a szülők, van ahol traktorfelvonulást rendeznek, és vannak lovasbemutatókkal ünneplő falvak is.
    
Idén a koronavírus árnyékában az ilyenkor szokásos táncos örömünnepet a legtöbb helyen előre videóra rögzítették, és a falvak lakói otthonaikban tekinthetik meg a felvételeket.
    
A Galilea északi részén lévő kibucok felkérték tagjaikat, hogy idén ne hívjanak vendégeket az ünnepre, még máshol élő gyermekeiket, unokáikat sem. Jezréel-völgyben lemondták a jelentősebb eseményeket, benne a már komoly hagyományra visszatekintő "Tej és méz fesztivált" is.
    
Ahol mégis rendeznek "élő" műsort, ott az egészségügyi minisztérium utasításai alapján 2 méteres távolságot kell tartani mindenkitől, aki nem közeli családtag, mindig maszkot kell viselni, és legfeljebb ötvenen gyűlhetnek össze. A fokozottan veszélyeztetetteknek azt javasolják, hogy maradjanak otthon.
    
Sávuót a pészah és a szukót vagyis sátoros ünnep mellett a három zsidó zarándokünnep egyike, amikor az ókorban el kellett zarándokolni a jeruzsálemi Szentélyhez, amíg a rómaiak időszámításunk szerint 70-ben le nem rombolták.
    
Ezen az elsősorban mezőgazdasági ünnepen a gabona betakarítását, az új kenyeret ünnepelték, s mellette vallási jelentése is született: Mózes ekkor kapta meg a Sínai hegyen a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat. A keresztény kultúrában új tartalommal a pünkösd került a helyére.
    
Izraelben az utóbbi hetekben fokozatosan visszaszorult a járvány, de az elmúlt három napban enyhe emelkedést mértek az újonnan fertőzöttek s főként a súlyos betegek számában. A koronavírus megjelenése óta 16 793 fertőzöttet tartottak nyilván, akik közül 14 570-en már meggyógyultak. Jelenleg 41-en vannak súlyos állapotban, közülük 38-an lélegeztetőgépen, ami az előző naphoz képest ötfős növekedést jelent. A halálos áldozatok száma eddig 281.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását