2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Szalonképes a magyarellenesség?

Romániában szalonképessé vált a magyarellenesség és általában a kisebbségellenesség - véli Horváth István szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója.
2017. október 26. csütörtök 16:12 - HírExtra
  
A kisebbségkutatóval a román közszolgálati rádió bukaresti magyar adása készített interjút, melynek szerkesztett változatát a Maszol.ro portál is közölte csütörtökön.

A szociológus elmondta, korábban általában 20-25 százalékon mérték azoknak a romániai arányát, akik kirekesztő módon viszonyulnak a kisebbségekhez, egy friss felmérés szerint azonban ez az arány nőtt az utóbbi időben.

Horváth István szerint az 1990-es években és a 2000-es évek elején a magyarellenesség a szélsőséges, és a román társadalom által is marginálisnak tartott pártokhoz kötődött. Az utóbbi években azonban a magyarellenesség már valamennyi politikai alakulatnál fellelhető, és általános politikai jelenséggé vált a magyarok beállítása valamiféle fenyegetésként. Általánossá vált az a vélekedés, hogy a magyarok eltúlzott követeléseket hangoztatnak, zsarolják a román politikai elitet, és mert ez a vélemény pártok fölötti, nagyobb hatással van a közéletre.

A szociológus szerint Romániában nemcsak a politikai pártok vádolják meg egymást azzal, hogy engednek a magyar zsarolásnak, hanem az állami hatóságok is ráerősítenek a magyarellenességre, pedig nekik semmilyen hasznuk nem származik ebből. Példaként a külügyminisztérium vagy a fogyasztóvédelmi hatóság egyes megnyilvánulásait említette.

A magyarellenesség harmadik szintjeként említette, hogy a sajtóban "mintha kötelező rovattá vált volna, hogy mit követtek el újabban a magyarok". Példaként hozta fel azt a hírt, hogy a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgó csapat játékosai nem énekelték a román himnuszt. "Korábban is voltak olyan esetek, amikor a közbeszédben nem föltétlenül pozitívan jelentek meg a magyarok, de nem volt jellemző, hogy ezt folyamatosan napirenden tartsa a média" - állapította meg Horváth István, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását