2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Párbeszéd: A korrupció a kormányváltás után is zavartalan

A kormányokon és fővárosi vezetéseken átívelő korrupció miatt a magyar adófizetők számára jó eséllyel további tízmilliárdokba kerül majd az így is rekord-drágán modernizált 2-es metró - írja közleményében a Párbeszéd.
2017. január 11. szerda 08:39 - HírExtra
 
A Párbeszéd szerint nincs rá magyarázat, hogy ha valóban visszaélés történt, akkor annak feltárása miért tartott hat évig: erős a gyanúnk, hogy a sokasodó jelenkori metróbotrányokról próbálják elterelni figyelmet a felmelegített történettel.

A Párbeszéd közleményében utal arra, amit egy"ifjú fideszes" állított, miszerint testre szabott, megbundázott közbeszerzési pályázattal nyert a francia Alstom a 2-es metró szerelvény-beszerzési pályázatán. A PM szerint Tarlós István erre csak szomorúan bólogat, mint aki most hall ilyesmiről először.

Könnyen lehet, hogy a jó tíz éves sztori valós (a beszerzésről 2006-ban döntöttek), ám egyrészt a névre szóló közbeszerzésekből azóta a Fidesz egész rendszert épített, másrészt 2010 óta ők kormányoznak, náluk van az ügy összes dokumentuma – kevéssé hihető, hogy hat év kellett a papírok elolvasásához - írják. A párt szerint sokkal valószínűbb, hogy "a habonyi kommunikációs iskolát követve a naponta lerobbanó, kigyulladó, eltévedő metrók botrányait igyekeznek elszürkíteni a régi históriával."

Ugyan

A Párbeszéd szerint üdvözlendő, ha mostantól főbenjáró bűn lesz a Fidesz-központban kiválasztott nyertesekre szabni a közbeszerzési pályázatokat. Ettől azonban még tény, hogy Magyarországon és a fővárosban változatlanul rendszerszintű a korrupció, ami most újabb tízmilliárdokba kerülhet az adófizetőknek. Ha valóban korrupt volt az Alstom-szerződés, akkor azt már 2010-ben föl lehetett volna bontani – ehelyett sikerült az egész szisztémát az Orbán-kormány alatt lekopírozni a 4-es metrónál, amelynek a brüsszeli vizsgálódás nyomán ugyancsak tízmilliárdos nagyságrendű támogatásvesztés lehet a következménye - áll a közleményben.

"A korrupciómentesítéssel maximálisan egyetértünk, de azt javasoljuk a kormány és a főváros jelenlegi irányítóinak: ha igazán sokat akarnak spórolni az országnak, kezdjék inkább magukon."
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását