2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Szúvas a hazai fogpiac

Egy felháborodott levél indította el a lavinát fogpótlás-hamisítás ügyben, mely elvezetett minket a procera gyártójához, a Nobel Biocare hazai vezetőjéhez, Marosi Tamáshoz. Először tőle érdeklődtünk, mi garantálja a fogaink biztonságát.
2015. január 23. péntek 08:19 - Herceg Sándor
Korábbi írásunkban egy felháborodott olvasói levél arról elmélkedtünk, hogy már a fogaink sincsenek biztonságban, hiszen a fogpótlásokat is hamisítják és itthon ez a trend sajnos igen széles körben tapasztalható probléma. Kíváncsiak voltunk, hogyan látja ezt a gondot a gyártó és mit tesz ellene.

Mennyi időbe, pénzbe került a procera kifejlesztése?

A nyolcvanas évek elején kezdték a fejlesztést a Scandic svéd acélipari óriásnál (a CAD/CAM technológia fogászati felhasználásának első próbálkozásai). A Nobel Biocare 1987-ben száll be a fejlesztésbe, majd közel 10 éves klinikai vizsgálatok után 1991-ben kerül piacra a nyilvánosság számára is elérhető első Procera korona. Ekkor még "csak" titán és aluminum-oxid (Alumina) változatban. Azóta további anyagokkal bővült a "fémmentes megoldások" választéka: cirkónum-oxid (Zirconia) valamint különböző műanyagok, elsősorban rövid- és középtávon használt ideiglenes pótlásokhoz. A fejlesztésbe invesztált összeg üzleti titok, de a kilencvenes évek végén a Nobel Biocare kivásárolja a Scandic vállaltot a Procera üzletből, valamint két további gyártóüzemet épít (USA - az amerikai kontinens felhasználóinak, valamint Japán - az ázsiai és ausztráliai felhasználóknak).

Milyen indokkal kezdtek ebbe a fejlesztésbe, milyen problémát akartak megoldani a fogászatban és hogyan értékeli erőfeszítéseiket a konkurrencia?

A cél egyértelműen egy a legmagasabb esztétikai és funkcionális minőséget képviselő fogpótlás megalkotása, melynek gyártása során a lehető legjobban kizárják a bizonytalan "emberi tényezőt". A központi, teljesen automatizált gyártóüzem nagyipari technológiája révén olyan pontos híd- és koronavázak készülnek, melyek kisipari, a fogtechnikai laborba telepített berendezésekkel egyszerűen nem előállíthatóak, vagy ha igen, olyan költség- és időigényes még csak a "hasonló minőség" előállítása is, hogy egyszerűen nem éri meg. Egy nagyon leegyszerűsített párhuzam: mintha az OTP központi szerverének feladatait szeretnénk ellátni asztali PC-k segítségével. A piacot és a konkurenciát illetően: a Procera megjelenése óta egyértelműen a Nobel Biocare határozza meg nem csak a fogászati implantológia, de a CAD/CAM segítségével előállított "fémmentes" fogpótlások piacát is, illetve a fejlődés és fejlesztések irányát. Nobel új fejlesztései megjelenésüket követő 2-4 évben a legtöbb nagy gyártónál megjelennek, időnként természetesen olcsóbb és jobb formában. Itt az "olcsóbb és jobb" valóságtartalmának megítélését Önökre bízom. A piac ítélete egyértelmű. A Nobel Biocare termékei mind az implantátumok, mind a NobelProcera a CAD/CAM területén világviszonylatban messze piacvezető. Ezek ismeretében természetes, hogy minden konkurens a Nobel Biocare-hez, illetve annak termékeihez képest próbálja meghatározni magát a piacon. Általánosságban elmondható, hogy a Nobel Biocare rövid, pár hónapos átmeneti időszakokat kivéve 2-4 évvel mindig a konkurencia előtt jár.

Tapasztaltak-e a termékükkel kapcsolatos hamisításokat és ezekkel szemben hogyan védekeznek?


A fentiekből sajnos egyenesen következik, hogy a világon mindenhol folyamatos problémát jelentenek a hamisítványok. A helyzet Magyarországon - csakúgy, mint más, fogászaton kívüli világmárkák esetében – rosszabb, mint Nyugat-Európában, de jobb mint Ázsia egyes országaiban. Védekezésünket ennek megfelelően igyekszünk minél szélesebb spektrumon kialakítani. Minden NobelProcera termék rendelkezik egy egyéni azonosító számmal, ami csak arra az egy bizonyos koronára vagy hídra vonatkozik. Ezt a kódszámot tartalmazza az a certificat amit minden páciensnek meg kell kapnia az orvosától. Ezen kódszám alapján bárhol a világon, így Magyarországon is azonnal be tudjuk azonosítani a munkát. Ki, hol és mikor rendelte meg, mikor készült el stb. Mindent! Elég megkeresni egy NobelProcera-t forgalmazó orvost vagy akár a Nobel Biocare Magyarországot. Másodpercek kérdése kideríteni, hogy eredeti-e, amit NobelProcera-nak adtak el.

A hivatalos út(bírságok, eredetvédelmi iratok, a certificat...) elégséges védelmet nyújt, vagy kénytelenek más eszközöket is latba venni, hogy megvédjék a befektetésüket?


Azon túl, hogy a cég természetesen nagyon komolyan veszi a hamisításokat, és minden rendelkezésre álló jogi eszközzel fellép ellene a világ bármely részén, az igazi probléma, ha az orvos, vagy a fogtechnikus tudatosan vezeti félre a pácienst, ugyanis ez esetben csak akkor derül fény a csalásra, ha a beteg számára is nyilvánvaló, komoly komplikáció lép fel, vagy a páciens egyéb okból gyanút fog. Végeredményben a leghatékonyabb védekezés a páciensek informálása melyben nagy segítséget nyújtanak a többségben lévő korrekt fogorvos kollégák, hitelesen tájékoztató médiák, vagy akár az ehhez hasonló oknyomozó riportok.

Mi garantálja, hogy a fogyasztó, azaz a beteg valóban ezt a terméket kapja meg és nem valami hamisítványt?

Ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni: semmi. Csak a fogorvos korrekt és becsületes hozzáállásában bízhatunk. Ennek, illetve a komolyabb törvényi szankciók hiányának köszönhetően mindössze reménykedhetünk benne, hogy "csak" simán silány minőségű utánzatot, és nem egyenesen egészségre ártalmas sufni-terméket kapunk.

Milyen, a procerához hasonló termék van forgalomban a piacon, és miben térnek el a procerától, egyáltalán megkülönböztethetőek-e?


Számtalan „hasonló” termék van hazánkban is forgalomban. Minden konkurens termék kisebb, de inkább nagyon mértékben eltér a NobelProcera-tól. Kezdve a felhasznált alapanyagtól egészen az gyártás különböző fázisaiban használt technológiákig. Ezek a különbségek egymásra rakódnak és az eredeti, NobelProcera-t használó fogorvoskollégák általános szakmai hozzáállásával kiegészülve hatványozottan más minőségű végterméket eredményeznek, mint a konkurens rendszerek.

Tovább fejleszthető a procera, illetve vannak további fejlesztései a cégnek a fogászatban?

A NobelProcera-t folyamatosan fejlesztik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a laborokban használt 3D tervező-program két-háromhavonta frissítésre kerül, a termékpaletta pedig szintén minden negyedévben bővül. Ennek érdekében a Nobel Biocare - egyedüliként a gyártók közül - stratégiai együttműködést folytat a fogászat legnagyobb anyaggyártóival (VITA, Ivoclar, Noritake stb.). Egyébként szintén a NobelProcera az alapja annak a speciális eljárásnak, melynek neve NobelGuide és lehetővé teszi, hogy az implantációs műtétet előre számítógépen megtervezve előre elkészüljön az implantációs fogpótlás. Ennek eredményeként a rendkívül rövid - általában kevesebb, mint 30 perc - műtéti sablon alapján végzett fájdalommentes műtét során a páciens mind az implantátumokat, mind a végleges fogpótlását megkapja és a "műtét" után akár 10 perccel jóízűen megebédelhet az új fogaival. Ezt a speciális eljárást, most - a NobelGuide megjelenése után 5 évvel - kezdik más gyártók is bevezetni, ám, hogy ezek úgy működnek majd a mindennapokban, mint a legtöbb NobelProcera utánzat - vagy esetleg jobban - az még a jövő kérdése.
Forrás: hirextra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását