2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Orbán: nem járulunk hozzá!

A magyar állam határozott tulajdonosi álláspontja az, hogy a Mol és az INA közötti szerződés semmilyen módosításához nem járul hozzá - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban, sajtótájékoztatón.
2011. július 5. kedd 13:17 - HírExtra
A Népszabadság keddi számában azt írta, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását. A Mol kommunikációs vezetője azonban azt mondta, sem a Mol, sem Hernádi Zsolt nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte az elnök-vezérigazgató előzetes kiadatását.

A magyar kormányfő az ezekre hivatkozó újságírói kérdésre Strasbourgban - az európai parlamenti elnökségértékelő felszólalása után - azt mondta: "a vádakat ismerjük, nem tekintjük kormányközi kérdésnek, a vádak tisztázása a bűnüldöző szervek feladata". "Ebbe nem kívánunk beleavatkozni, és ebben semmilyen szerepet sem kívánunk játszani" - jelentette ki.

"Visszaszereztük"

Orbán Viktor felidézte, a magyar állam 25 százalékos tulajdonnal rendelkezik a Molban - miután azt "visszaszereztük" az oroszoktól -, és "a mi határozott tulajdonosi álláspontunk az az, hogy semmilyen szerződésmódosításhoz nem járulunk hozzá, amely a horvát olajtársaság és a magyar olajtársaság között jött létre".

Horvát lapértesülések szerint Hernádi Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítja az ottani ügyészség - emlékeztetett keddi számában a Népszabadság.

A Vjesnik című zágrábi napilap internetes honlapján június végén megjelentek szerint a horvát kormány esetleg megvizsgálja annak lehetőségét, hogy felmondják a korábbi kormány és a Mol közötti, az INA többségi részesedéséről szóló szerződést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását