2020. december 3. - Ferenc, Olívia

A horvátok tudták már rég

Tudott már 2008-ban a kormányzó párt, a horvát demokraták teljes vezetése (HDZ), és nem csak egyedül Ivo Sanader korábbi miniszterelnök arról, hogy a kisebbségi részvénytulajdonos Mol megkapja az irányítási jogot az INA-ban - állítja honlapján egy erre vonatkozó prezentációra hivatkozva az index.hr.
2011. július 2. szombat 14:43 - HírExtra
A horvát internetes lap szerint nem igaz Jadranka Kosor jelenlegi kormányfő - korábban miniszterelnök-helyettes - állítása, hogy a tavaly óta Ausztriában kiadatási őrizetben lévő Sanaderen kívül senki nem tudta, hogy a Mol és a horvát kormány közötti részvényesi megállapodást miként akarták módosítani. A lap egy olyan prezentáció részleteit közölte, amelyet 2008-ban Damir Polancec - tavaly börtönre ítélt korábbi miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter - mutatott be a HDZ vezetőinek.

A horvát sajtóorgánumok a volt miniszterelnök ellen folyó ügyészségi vizsgálat kapcsán az elmúlt hetekben azt állították: Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója ellen is nyomozás folyik, mert állítólag 10 millió eurót fizetett Sanadernek, hogy megszerezze a Mol az INA irányítási jogát.

Az index.hr által közzétett - a horvát gazdasági minisztériumban készített - prezentációt 2008 novemberében mutatta be Damir Polancec a HDZ vezetőinek, s végül ez alapján írták alá 2009-ben a szerződést. Az akkori gazdasági miniszter kiemelte, hogy két kulcsfontosságú területről van szó: a gázüzletág leválasztásáról és a menedzsmentjogok átadásáról. A Mol ekkor 47, a kormány 44 százalékos tulajdoni aránnyal rendelkezett.

A prezentáció kitért arra, hogy a Mol szerint két módon lehet konszolidálni az INA-t: ha több mint 50 százalékos tulajdonjogot szerez vagy a felügyelő bizottságban kap többségi szavazati jogot. A HDZ átengedte az cég irányítását a Molnak, így a felügyelő bizottságban a magyar olajtársaság 5 tagot, a horvát kormány 3 tagot, a dolgozók pedig egy embert delegálnak - szerepelt az anyagban.

A prezentáció tartalmazza azt is, hogy az INA igazgatóságába három-három tagot küld a Mol és a kormány, de a Mol adja az elnököt, akinek döntő szavazati joga van.

Az internetes lap emlékeztet arra: a horvát kormányzópárt vezetői számos hasonló prezentációval találkoztak és többször tárgyaltak erről a témáról, ami nem jelenti azt, hogy tudhattak arról, ha Sanader valóban kenőpénzt fogadott el. Azt azonban bizonyíthatja, hogy nem egyedül a volt kormányfő, hanem az egész HDZ vádolható "hazaárulással" - olvasható a horvát internetes oldalon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását