2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Egy spanyol város betiltotta a burka viselését

Spanyolországban elsőként Lérida városa megtiltotta a testet és az arcot teljesen elfedő hagyományos muszlim öltözék viselését a közintézményekben.
2010. május 28. péntek 20:30 - HírExtra
A léridai önkormányzat pénteken hagyta jóvá azt a javaslatot, amely megtiltja a testet eltakaró burka és az arcot elfedő nikáb viselését. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az utcákon se lehessen burkát és nikábot viselni, de egy szakértői vélemény szerint ennek ellenőrzése már túllépné a város hatáskörét.

A javaslat benyújtását megelőzte egy jogi előterjesztés, amely még csak azt vetette fel, hogy a városháza egyetlen helyiségébe se léphessenek be azok, akik testüket-arcukat teljesen elfedő lepelben jelennek meg.

A határozat megszületésével a Katalóniában fekvő 135 ezres lélekszámú Lérida lett az első olyan spanyol város, amely ilyen jellegű korlátozást hozott.

A helyi muzulmán közösség a döntést követően bejelentette, hogy szükség esetén a madridi alkotmánybíróság előtt támadja majd meg a tiltó rendelkezést. Spanyolországban egyelőre ugyanis nem létezik törvényi szabályozás az iszlám ruhadarabok viselésére vonatkozóan.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását