2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Albánia, te csodás!

Húsz évvel ezelőtt, amikor a kelet-európai kommunista rendszerek már szétesőben voltak, fogant meg a teljesen irreálisnak tűnő ötlet az elzárt, totalitárius Albániában, hogy csatlakozik nyugati projektekhez műemlékei védelmében.
2009. április 13. hétfő 12:12 - HírExtra
A csatlakozás megtörtént a dél-albániai Buthrotum romváros (mai nevén: Butrint) esetében, mert a történelmi épületegyüttes 1992 óta az UNESCO világörökségi helyszíne - írta a BBC News brit média internetes kiadása.
    
Öt kilométerre Korfutól, a nyüzsgő görög nyaralószigettől Butrint őrzi azt a nyugodt légkört, amelyet a XIX. század utazói is kedveltek ezen a vidéken, mint például George Byron, az angol romantikus költészet egyik kiemelkedő képviselője. Az ősi romokat a víz nyaldossa, a masszív görög falakat benőtte a növényzet, precíz római struktúrák, bizánci mozaikok és két velencei kastély színezi a látványt.
    
Albánia úgy tudta megőrizni ezt a műemlékegyüttest, hogy a helyi, a nemzeti és a nemzetközi szervezetek partnerséget alakítottak ki. A nemzeti park létrehozása és az azt felügyelő bizottság vezet el a védett zónához, amely nemzetközi testületek támogatását élvezi, beleértve a Világbankot is.
    
A Butrint Alapítvány, amelynek központja Nagy-Britanniában van, albán hivatalnokokat alkalmaz, hogy ők fejlesszék a világörökségi területet úgy, hogy az megőrizze a környezetet, de vonzza a turistákat. A nemzetközi együttműködés a régészetben, a helyreállítási munkákban és a múzeumvezetésben azok a területek, amelyekből Albánia csak nyerhet.
    
Diana Ndrenika, az albán világörökség-igazgató azt mondja: "a nemzeti park nemcsak saját jogán sikertörténet, hanem beleillik abba az albán rendszerbe, hogyan kell egy ilyen forrást működtetni." Az igazgató szerint a nemzeti park nagy hatást keltett Albánia többi részében, s ez lehet a modell, amelyhez mindenki viszonyítani akarja saját területét.
    
Butrint lankás dombon fekszik, egyik oldaláról a Jón-tengerre, a másikon a Butrinti-tóra látni. A monda szerint a Trójából megmenekült Aeneas alapította a várost, régészek ezt az i.e. 8. századra teszik. Az i.e. 4. századra törzsi központ és Priamosz királyságának része lett. Buthrotumtól délre római kolóniát épített veteránjainak Augustus császár azután, hogy Marcus Antonius és Kleopátra ellen győzedelmeskedett az actiumi csatában.
    
Butrint további történelme igen zavaros: Bizánc, a normanok, az Anjou királyok, Velence uralkodói és a törökök söpörtek végig a területen, de 1912 óta a független Albánia része. 1992-ben a kommunista rendszer bukása sok kárt okozott, fosztogattak ezen a vidéken is. 1997-ben a társadalmi elégedetlenség a múzeum kifosztásához vezetett, de mára sok műtárgy a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően visszakerült a múzeumba. A régi rendszer bukása problémákat okozott, de ugyanannyi lehetőséget is teremtett Butrintban.
    
Sok mindent lehet még csinálni, átgondoltan kell fejleszteni az infrastruktúrát, parkolót építeni és illemhelyeket. Folyamatos kihívást jelent a természeti és az épített örökség védelme, mert az emelkedő vízszint fenyegeti az ősi falakat és a mozaikokat, ebben a helyi közösség segíthet.
    
Tirana a nemzetközi adományokat fiatal albán szakértők képzésére fordítja, néhány közülük már dolgozik az ország más részein, s a projekthez tartozik az a régészképző iskola Butrintban, ahol albán archeológusok helyi és külföldi diákokat oktatnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását