2022. augusztus 9. - Emőd
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A korrupt kínai hivatalnokok szeretői

Egy tervezett törvénymódosítás értelmében bíróság elé citálhatják a korrupcióval vádolt hivatalnokok közeli hozzátartozóit, köztük szeretőiket.
2008. augusztus 28. csütörtök 18:30 - Hírextra
Több mint hét év börtönbüntetést is kiszabhatnak majd azon korrupt hivatalnokok házastársaira, gyermekeire, illetve szeretőire, akikről bebizonyosodik, hogy hasznot húztak a csaláson ért tisztviselő ügyleteiből, ha Kína törvényhozó testülete elfogadja a héten előterjesztett törvénymódosítási javaslatot - derül ki a China Daily cikkéből.

Emellett a benyújtott javaslat öt évről tíz évre emelné azon tisztviselőkre kiszabandó börtönbüntetés idejét, akik nem tudnak számot adni javaik forrásáról, valamint a már nyugdíjba vonult, de hatalmukkal továbbra is visszaélő állami hivatalnokokra is lecsapna.

Az újság szerint a legtöbb korrupt hivatalnok nem "csupán" illegális pénzszerzéssel, hanem házasságtöréssel is vádolható, s a kínai törvények értelmében ez is törvényellenes cselekménynek minősül. A cikk idézi az ügyészség egyik munkatársának szavait, aki szerint a szeretők körében igen elterjedt gyakorlat, hogy pénzt követelnek a hozzájuk közel álló hivatalnokoktól.

A kínai sajtó évek óta hangos a korrupt, megvesztegethető állami tisztségviselőkről és titkos szeretőikről szóló botrányoktól. Tavaly halálra ítéltek egy magas beosztású hivatalnokot, mert egy autóba rejtett bombával meggyilkolta tőle folyamatosan pénzt követelő szeretőjét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását