2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Félsziget Fesztivál

Több mint 80 fellépőre számítanak július 23. és 26. között a marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválon, amelynek résztvevőit magyarországi és romániai, de számos nemzetközi együttes és lemezlovas is szórakoztatja majd.
2008. július 23. szerda 10:59 - Hírextra
A budapesti Sziget mintájára hatodik alkalommal megrendezett erdélyi fesztivál szervezői az idén 750 ezer eurós költségvetésből gazdálkodnak, ami 150 ezerrel több a tavalyi büdzséhez képest.

A magyarországi Sziget Kulturális Szervezőiroda romániai leányvállalata által finanszírozott fesztiválra a szervezők az idén 50 ezer résztvevőt várnak, akik várhatóan több mint 2000 sátorhelyet foglalnak le.

A félszigetlakókat az erdélyi város szélén lévő Víkendtelepi strand és a Maros folyó partja várja. A Marosvásárhely egyik legnépszerűbb szabadidős központja mellett megrendezett fesztivált a szervezők az idén csak négynaposra tervezték a tavalyi öt helyett, de az utolsó napról megspórolt költségekből még több nemzetközi előadót sikerült meghívni - magyarázta a rövidebb fesztivál előnyeit Szepessy Szabolcs főszervező.

Valójában négy fesztivál körvonalazódik a Félszigeten - folytatta a főszervező -, hiszen a jazz-blues, az alternatív és klasszikus rock, valamint az elektronikus zenei irányzatok kedvelői is találnak kedvükre valót.

A fellépő nemzetközi együttesek között megtalálható a német Avantasia és Beatsteaks, az angol Morcheeba, a holland Epica.

A nemzetközi hírnévnek örvendő lemezlovasok legnépesebb csoportja Nagy-Britanniából érkezik. Többek között Adam Freeland, John B, illetve két duó, a Client és LTJ Bukem&MC Conrad keveri majd a zenét a bulizni vágyó tömegnek. A fellépők között lesz még a német ATB, vagyis André Tanneberger, és a cseh DJ Lucca.

Magyarországról BOBi, Hot X, Igor Do'urden, Junkie&Hawky és a Vida&Vida páros táncoltatja majd a nagyérdeműt.

Koncertekből is bő választékot kínálnak a szervezők, ugyanis a közönség ellátogathat majd az Anima Sound System, a Balkan Fanatik, a colorStar, Demjén Ferenc, a Gutenberg halott, a Hooligans, a Kalapács, a Kispál és a Borz, a Kistehén, a Republic és a Tankcsapda koncertjére. A résztvevőknek számos sportolási és egyéb szabadidős tevékenységet is biztosítanak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását