2020. október 21. - Orsolya

Megtalálták a kardokat

Megtalálta a rendőrség a sarkadi Aradi Vértanúk emlékműről korábban ellopott bronz kardokat - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
2008. július 22. kedd 11:35 - Hírextra
Az emlékműről még május első napjaiban lopták el a három bronz kardot, ám csak a napokban sikerült megtalálni a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított három helyi és egy soproni fiatalembert - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányág sajtóreferense.

Vargáné Szombati Andrea elmondta: az előállított fiatalok elismerték tettüket, ellenük dolog elleni erőszakkal nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozás során kiderült, hogy a fiatalok éjszakai szórakozás közben mentek az emlékműhöz, és minden különösebb cél nélkül törték le az értékes kardokat. Ezeket a közelben elrejtették, majd később egy csatornába akarták beledobálni őket.

Az első kardot a helyi önkéntes tűzoltók segítségével találták meg a rendőrök, az alkotás másik két darabját pedig a fiatalok önként adták át a nyomozóknak. Az emlékműben 750 ezer forint értékű kárt okoztak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását