2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A hetvenen felüli nők mellrákszűrése életmentő

A hetvenes éveik elején járó nők mellrákszűrése sokuk életét mentheti meg - állapította meg egy 860 ezer nő vizsgálata nyomán készült holland tanulmány. A kutatók a berlini Európai Mellrák Konferencián mutatták be kutatási eredményeiket, amelyek szerint a
2008. április 21. hétfő 22:00 - Hírextra
A kutatók a berlini Európai Mellrák Konferencián mutatták be kutatási eredményeiket, amelyek szerint a szűrési korhatár felemelése 30 százalékkal csökkentette a mellrák miatti halálozást.

A szakértők megosztottak voltak a hetvenesek vizsgálatának kérdésében, holott az már korábban is kiderült, hogy az életkor előrehaladtával nő a rákos megbetegedés veszélye - emlékeztetett a BBC hírszolgálatának hétfői beszámolója.

Nagy-Britanniában a tervek szerint 2012-re 70-ről 73 évre emelik fel az utolsó rutin szűrővizsgálat korhatárát.

Hollandiában ez a korhatár már 1998-tól 75 évben lett meghatározva.

A rotterdami Erasmus Orvosi Központ munkatársai megvizsgálták a 2003-ban bekövetkezett mellrákos halálokat, és arra számítottak, hogy hamarosan jelentkezik a felemelt szűrési korhatár következménye. A tanulmány szerint a 75-79 év közötti nők körében jelentősen visszaesett a mellrák okozta halálesetek száma.

A kutatási adatok szerint 1986 és 1997 között százezer nőre átlagosan 166 mellrákos haláleset jutott, ám 2006-ra ez 117 esetre zuhant, ami 30 százalékos csökkenést jelent.

"A mellrákos halálozás csökkenése azt mutatja, hogy a szűrés hatása statisztikailag is megjelent" - közölte Jacques Fracheboud, a kutatás vezetője, aki azonban megjegyezte, hogy 75 felett már nem feltétlenül van szükség a rendszeres szűrésre, mert az akkor talált tumorok már nagyon lassan fejlődnek, és rendkívül ritkán jutnak kritikus állapotba.

Egy brit mellrákközpont illetékese azonban arra bátorított minden 70 év feletti nőt, hogy ne legyen rest, és szűresse magát akkor is, ha már nem hívják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását