2024. március 28. - Gedeon, Johanna

EP a rák ellen

A rákszűrés és megelőzés terén szerzett tapasztalatok cseréjét, a gyógyszerekhez való egyenlő hozzáférés biztosítását, a kutatások fokozott támogatását javasolta az Európai Parlament (EP) a rák elleni küzdelemről elfogadott csütörtöki állásfoglalásában.
2008. április 10. csütörtök 20:00 - Hírextra
A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) becslése szerint élete során minden három európai közül egynél diagnosztizálják a rákot, és minden négy európaiból egy rákban hal meg. 2006-ban az EU-ban közel 2,3 millió új rákos megbetegedést észleltek, és több mint 1 millióan haltak meg rákban. A legtöbb áldozatot a tüdő-, a bél- és az emlőrák szedte. A rákban elhunytak aránya magasabb az új tagállamokban, mint a régiekben.

Szakszervezeti felmérésekre hivatkozva az állásfoglalás kitér arra, hogy a rákos halálesetek számának 8 százalékát a munkahelyeken előforduló rákkeltő anyagok okozzák.

Európában a legtöbb rákos megbetegedésnél öt év az átlagos túlélési arány, emögött azonban "megdöbbentő és elfogadhatatlan eltérések" tapasztalhatók - fogalmaz az állásfoglalás. Ezt "részben azok a jelentős különbségek okozzák, amelyek a rák kezelésére alkalmas eszközök minőségében, a rákszűrésben, a bizonyítottan legjobb gyakorlatokra alapozott iránymutatásokban, a sugárterápiás berendezésekben, valamint az új rákellenes gyógyszerekhez való hozzáférés tekintetében állnak fenn" - olvasható a szövegben.

Az EP sürgeti az EU legfőbb végrehajtó testületét, az Európai Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a rákellenes gyógyszerek egyformán hozzáférhetőek legyenek minden arra rászoruló beteg számára az összes tagállamban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint az összes rákos megbetegedés egyharmada megelőzhető lenne, és hosszú távon a megelőzés a rák visszaszorításának leginkább költséghatékony stratégiája. Az ilyen megbetegedések másik harmada gyógyítható lenne, ha időben diagnosztizálnák és megfelelő módon kezelnék.

Az állásfoglalás felszólítja az Európai Bizottságot, hozzon létre egy uniós intézményközi rák elleni munkacsoportot, amely a Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament tagjaiból áll, rendszeresen ülésezik, és amelynek feladata lenne a megelőzés, a szűrés és a kezelés legjobb gyakorlatainak gyűjtése és cseréje, valamint az irányítás biztosítása a rák hatékonyabb visszaszorítása érdekében.

A képviselők el akarják érni, hogy a rákszűréseken résztvevők aránya 2018-ig valamennyi tagállamban legalább 50 százalékkal emelkedjen. Emellett megszerveznék a fiatal nőknek adható, méhnyakrákot megelőző HPV-oltás, illetve az ötven éven felüli férfiak számára a prosztatarák korai felismerésére szolgáló PSA-teszt bevezetésével kapcsolatos legjobb uniós gyakorlatok cseréjét.

Mivel becslések szerint az Európai Unióban az összes halálos kimenetelű rákos megbetegedés negyede összefüggésben van a dohányzással, az EP felszólítja a tagállamokat, támogassák a dohányzásról való leszokást.

A vitában Olajos Péter néppárti EP-képviselő kiemelte, hogy Magyarország 1993-ban és 2003-ban is világelső volt a rákhalandóságban. A leggyakoribb a tüdő-, a bél- és az emlőrák. "Tudjuk, hogy a rák visszaszorításának legköltséghatékonyabb módja a megelőzés, vannak mégis tagországok, például Magyarország is, amely az idén csak a szájüregi, az emlő- és a méhnyakrákszűrésre adott pénzt, a többire nem. Hat-nyolc heteket kell várni CT-s, MRI-s szűrésre és a kezelés elkezdésére" - mondta a képviselő.

A szocialista Hegyi Gyula arról beszélt: a dohányzás jó példa arra, hogy miként lehet társadalmi ellenállást kialakítani, és ma már "nem cool, nem trendi dolog" dohányozni sok helyen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását