2021. november 30. - András, Andor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Fialánál ma is lehetett volna BKV sztrájk

A Kelj fel Jancsi! ma reggeli adása a tegnapi nap jegyében telt. Noha az jobb hangulatú volt, mégsem lehet elvárni, hogy a BKV mindennap sztrájkoljon csak azért, hogy Fiala János és a hallgatók összhangban legyenek.
2008. április 8. kedd 16:30 - Malina Adrienn
Fiala minap a Névshowr felvételén járt, ahol meglepődött azon, mennyi ember érdeklődik egy reggeli, rádiós műsor iránt. Az adás elején arra kérte a hallgatókat, emlékezzenek vissza a tegnapi napra, és osszák meg az „élményeiket”. A telefonálók között egy „saját fiunk” is jelen volt. JoNeS, a SzelektívHallás műsorvezetője hívta fel Fialát. Megtudhattuk, hogy JoNeS rendelt külföldről egy „kütyüt”, ami nem épp egyszerűen, de a tegnapi nap során végre a birtokába került. Nézegette otthon, majd rájött, neki ez a „kütyü” nem is kell. Így most rohangálhat azért, hogy kicserélje.

A többi embernek a hétfői nap a BKV sztrájkhoz kötődött, így előkerültek a dugós, biciklis, káromkodós sztorik. Ahogy a műsorvezető fogalmazott: a hallgatók tegnap égve tartották az olimpiai lángot.

Hogy másról is essen szó, az egyik hallgató „számon kérte” Fialától, hogy miért nem foglalkozik az Érdi úti iskola gyerekeinek eltűnésével. A korábbi nagyáruházas, majd Hajógyári-szigetes szervkereskedős történet után újabb emberrablós legenda kering az interneten.

“Egy ismerős anyuka a 2 éves gyerekével várta a nagyobbat március 20-án az Érdi úti iskola (XI.ker) előtt. Egy román rendszámú Merci megállt mellette, egy férfi kiszállt és útbaigazítást kért, majd visszaült. A még nyitott kocsiajtón át a gyereknek egy csokit nyújtva akarta megköszönni a segítséget, amikor a gyereket berántotta az autóba, az anyuka kis huza-vona után visszarántotta, végül nála marad a gyerek. A kocsi elindult, de a férfi visszaszólt, hogy “úgyis elviszem”. Anyuka a rendszámot megjegyezte. A rendőrségen kiderült, hogy a rendszám egy román Dacia rendszáma volt, nem a Mercedesé. A rendőrök elmondták, hogy az elmúlt 2 hónapban 17 kisgyereket vittek el így, nyomtalanul. A csokiban valószínűleg nyugtató lehet, azonnal kiviszik őket az országból, az egész utat átalusszák. Nem bíztatták a szülőket, azt mondták: biztosan nem lett volna meg, ha elvitték volna. Óvodáknál, iskoláknál, játszótereknél, bevásárlóközpontoknál vadásznak.”

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője cáfolja a pletykát, idézi a korábbi alaptalan legendákat, egyben rámutat, a rendőrségnek nem lenne érdeke eltitkolni az ilyen eseteket, sőt, már az első gyanús bűncselekménynél felhívással fordulnának a lakossághoz. Mivel az ilyen levelek esetében nem konkrét bejelentésről van szó, hanem névtelen figyelemfelhívásról, amit valószínűleg jóhiszeműen küldözgetnek az emberek, az abban foglaltakban nyomozás nem indul.

Fiala egyszerűen zárta le a dolgot: „A Kelj fel Jancsi! éberen jár el, tegyék ezt önök is.”

Ezt követően az álláskeresők problémája került előtérbe. Egy 49 éves nő szerint - aki már egy ideje hiába próbálkozik munkát találni – jószerivel csak azt nem mondják neki, hogy adnak egy kötelet és akassza fel magát. A hirdetők nem válaszolnak a jelentkezők pályázatára, pedig nem sokból tartana, egy „Köszönjük jelentkezését, választásunk nem önre esett” sablon e-mailt elküldeni.

Programajánló is elhangzott azok számára, akik szeretik a szép növényeket. Április 11-én nyit a Dísznövény 2008 Újbudai Kertészeti Kiállítás és Vásár. A rendezvényt zöld keretbe fogalja a Goldmann György tér, Budapest egyik legszebb színfoltja, a hangulatos sétányaival és öreg fáival. Több mint 3 hektár nagyságú területen külön látványközponttal várják a látogatókat, amit még tovább fokoz a kiállítók gazdag növényvilága, valamint a kertépítők csobogói és kis tavacskái. Dísznövénytermelők- és kereskedők, növény- és faiskolák, kertépítők várják a látogatókat a Petőfi híd budai hídfőjénél.

Némi erőszak is került a ma reggelbe. Szó esett a tegnapi Hollán Ernő utcai jegyiroda elleni támadásról. A Molotov-koktélos és a hétfői tiltakozó akció után ismét megtámadták az irodát. Keddre virradó éjszaka két férfi betörte újlipótvárosi jegyiroda ablakát, ám a rendőrök elfogták őket.

A másik ügy az esztergomi polgármestert ért atrocitás. A házát és autóját felgyújtották, ez ügyben Fiala a hallgatók segítségét kérte, hogy akit többet tud, ossza meg a hallgatókkal.

Végül egy kis egészség. A Gyermekrák Alapítványtól Balogh István, az alapítvány vezetője volt Fiala vendége. Az alapítványt 1997-ben jegyezte be a Fővárosi Bíróság, majd munkáját értékelve 1998-ban, a Legfőbb Ügyészség jóváhagyásával, kiemelkedően közhasznú szervezetté minősítették.

Fő célkitűzései közé tartozik egy olyan gyógyító központ megvalósítása, ahol a diagnózis megállapításától egészen a rehabilitációig egy helyen gyógyítanák a rákos gyermekeket. A korszerű, 300 ágyasra tervezett kórház nyugat-európai színvonalon biztosítja a Magyarországon kezelt rákos gyermekek gyógyulását.

Balogh István elmondta: Az lenne a legjobb, ha nem lenne rák. Sajnos a számok egyre csak emelkednek, a kutatások is megrekedtek. Jelenleg 3800 rákos gyerekről tudunk, és van olyan, akinél már egy hetes korában diagnosztizálni lehetett a betegséget.

Fiala: Mit tud az alapítvány, amit a többi egészségügyi intézmény nem tud.

Balogh: Az egész ország támogatottságát élvezzük. Azért jönnek hozzánk, hogy segítsük őket. Táplálék kiegészítők, vitaminok, de még anyagi helyzetük terén is. Akik hozzánk fordulnak segítségért szükségünk van egy kérelemre, egy jövedelem igazolásra és egy korházi zárójelentésre. Legfontosabb, hogy megteremtsük azokat a körülményeket, ahol gyógyulni tudnak.

Akik későn keltek, vagy bármi másért elmulasztották a reggeli műsort, ma éjjel fél tizenkettőtől egy óráig meghallgathatják a Kelj fel Jancsi szerkesztett változatát a Pont FM 88.1-en.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását