2024. június 12. - Villő
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A politikusok is szavaztak

Több vezető politikus a sajtó jelenlétében adta le szavazatát a vasárnapi népszavazáson, így Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, illetve a két legnagyobb parlamenti párt elnöke.
2008. március 9. vasárnap 19:03 - Hírextra

Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke kora este a fővárosban adta le szavazatát. A miniszterelnököt több fotós és újságíró várta, ám ő csak annyit közölt: este hét óra után nyilatkozik.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke már kora délután szavazott, családtagjaival együtt. Ő nyilatkozott az újságíróknak, azt hangsúlyozta: ha sikeres lesz a népszavazás, a kormánynak azt is át kell gondolnia, hogy érdemes-e nekifutni az őszi népszavazásnak, vagy meg kell egyeznie a társadalommal.

A szavazás nem a kormányról szól, hanem az országról; a célja, hogy lezárjunk egy rossz korszakot és egy újat, egy másikat nyissunk - mondta a politikus. Hozzátette: Magyarországon először van ilyen népszavazás, soha a magyarok még nem voltak képesek arra, hogy békésen, a kormánnyal szemben meg tudják magukat szervezni, és szépen, nyugodtan, alkotmányosan érvényt szerezzenek akaratuknak.

Szili Katalin szavazata leadása után kijelentette: ha a népszavazáson az igenek győznek, már hétfőn meg kell hozni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésének időpontjára vonatkozó döntéseket, mert "a politikának és a parlamentnek kötelessége a népakaratnak megfelelően határoznia".
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter Vecsésen adta le a szavazatát vasárnap kora délután. A minisztert sok újságíró várta, ám ő elhárította a kérdéseket.


Hiller István oktatási miniszter nem az MSZP által előzetesen közölt időpontban szavazott, ezért az újságírók hiába várták őt 11 órától. A miniszter délután 4 óra körül adta le szavazatát, mikor már csak a legkitartóbb fotósok várakoztak a szavazókörnél.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását