2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Mintaóvodát adtak át

A Demján Sándor Alapítvány öt esztendőn át összesen egymilliárd, azaz évi 200 millió forinttal segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat 26 Nyírbátor környéki és öt szomszédos észak-erdélyi településen; az adományból elsőként létrehoztak egy mintaóvodát, ame
2008. március 6. csütörtök 15:44 - Hírextra

Az avató- és a nevelőprogramot bemutató ünnepségen részt vett Demján Sándor nagyvállalkozó-üzletember és Veres János pénzügyminiszter, a térség országgyűlési képviselője is.

Demján Sándor a nevét viselő alapítványon keresztül a múlt év őszén ajánlott fel évi 200 millió forint adományt a 26 nyírségi településnek, valamint a határon túli Börvely, Csanálos, Csomaköz, Kálmánd és Mezőfény romániai községeknek a szegény sorsú gyermekek taníttatásához. Az öt évre szólóan egymilliárdos adomány hatékony felhasználásáról a támogatási programot kidolgozó és lebonyolító Értetek Karitatív Egyesület gondoskodik.

Az adományból az óvodásoktól, az általános iskolásokon át, a középiskolás diákokig segítik a hátrányos helyzetű fiatalok tanulását, együttműködve az érintett települések önkormányzataival.
A program első, 2008. évi ösztöndíj-pályázatára Nyírbátor térségéből 6.291 támogatási kérelem érkezett, s 2.987 fiatal ítéltek meg anyagi segítséget, közel 150 millió forint összegben.

A határon túli öt erdélyi településen pedig 406 fiatalt támogatnak az idén, csaknem 21 millió forint ösztöndíjjal.

Az óvodai mintaprogram megvalósítására hatmillió forinton felüli összeget fordítottak. A nyírpilisi intézményre ezért esett a választás, mert a mintegy 800 lakosú településen minden gyermek halmozottan hátrányos helyzetű, a roma kisebbség aránya 70 százalékos, s a közel 100 három-hat év közötti gyermeknek csak az egyharmada tudott eddig óvodába járni.

A nyírpilisi óvodát az adományból tudás- és készségfejlesztő berendezésekkel, eszközökkel, játékokkal látták el, a közösségi programokra, valamint a szabadidős foglalkozásokra külön pénzügyi keretet biztosítottak, lehetővé tették plusz szakemberek foglalkoztatását, akik a gyermekek fejlődési szintjét is folyamatosan mérik. A helyi települési és a kisebbségi önkormányzat pedig vállalta, hogy mindent megtesz az óvodai férőhelyek maximális kihasználtságáért.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását