2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Vissza kell fizetni az állami pénzt?

A tavalyelőtti útfelújításokhoz kapott állami pénzből 553 millió forint visszafizetését indítványozta Tiba Zsolt főjegyző a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottsága hétfő délutáni ülésén, a támogatás felhasználásának jogszerűségéről lefolytatott v
2008. január 29. kedd 07:22 - Hírextra
A Közép-magyarországi Régió Fejlesztési Tanácsa 580 millió forint felhasználásának jogszerűségét vitatta korábban.

A főjegyző indítványát egyhangúlag elfogadva, a szakbizottság egyetértett azzal, hogy a közgyűlésnek indítványozzák a két összeg közti különbség, 27 millió forint céltartalékba helyezését. A pénzt, a régióval folytatandó további egyeztetések eredményétől függően, részben vagy egészben fizetnék majd vissza. Tiba Zsolt leszögezte, ha már muszáj, mivel közpénzekről van szó, mielőbbi visszafizetésre van szükség.

A testület kormánypárti és ellenzéki tagjai egyaránt elismerőleg szóltak a régió által feltárt 580 millió forintos követelés jogosságát elemző hivatali belső vizsgálat és a műegyetemi szakértők tanulmányának korrektségéről.

A főjegyző szerint főként adminisztratív jellegű problémák okozták a szabálytalan pénzfelhasználást. Nehezen magyarázható hibának tartotta, hogy becsült adatokkal pályáztak az állami támogatásra. Közölte, hogy "megfelelő felelősségre vonási eljárások indultak" ez ügyben a hivatalban. Három esetben már fegyelmi eljárás zajlik. Hangsúlyozva, hogy szándékosságot nem feltételez, rámutatott, az a legfontosabb, hogy lezárják a régió és a főváros közti pénzügyi vitát. Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a munkajogi mellett, polgárjogi felelősség is felmerülhet ez ügyben a kivitelezőkkel és a lebonyolítókkal kapcsolatban.

A kormánypártiak hangsúlyozták, hogy a 2006-ban megpályázott útfelújítások összességében, négyzetméter-arányosan, mintegy 97 százalékban teljesültek. Emlékeztettek rá, hogy már 2005-ben jelezték a pályázati kiírások tartalmi problémáit. Megállapították, hogy a nem megfelelő pályázati feltételek ellenére sikeres volt a főváros útfelújítási programja. Kifogásolták, hogy az elszámolás kapcsán a régió nem vette figyelembe például a forgalomtechnikai létesítmények építését, a kerékpárutak kialakítását és azt sem, ha technológiailag bonyolultabb volt az útfelújítás.
György István (Fidesz) bizottsági elnök úgy vélte, hogy az ez ügyben lezajlott négy vizsgálat alapján kijelenthető, hogy az állami támogatások elszámolása, úgy a mennyiségi adtatok, mint a fajlagos költségek tekintetében nem a valós értékek alapján történt. Az elszámolásnál jogszabály-ellenesen jártak el, s szerinte több szempontból is felvethető a felelősség kérdése. Mint mondta, a munkajogi és a polgári jogi, valamint esetleg a büntetőjogi felelősség mellett felvetődhet a politikai felelősség is.

Az ellenzéki politikus megjegyezte, hogy a közgyűlésnek indítványozni fogják egy paritásos eseti bizottság létrehozását, amely elsődlegesen a városvezetés felelősségét vizsgálná ez ügyben. Hangoztatta azonban, hogy a Fidesz-frakció "nem politikai haszonszerzésre törekszik, hanem arra, hogy tisztázzák, miként lehet másként eljárni a jövőben". Ha ez elmarad, "ki-ki saját lelkiismerete szerint jár el" - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását