2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Vári Bács-Kiskun megyei elnök lett

Vári Gyulát választották meg az MSZP Bács-Kiskun megyei szervezete elnökének vasárnap, a Kecskeméten tartott megyei küldöttgyűlésen.
2007. december 9. vasárnap 21:50 - Hírextra

A választás második fordulójában Vári Gyula, az MSZP megyei szervezetének korábbi alelnöke 98 szavazatot kapott, míg Balogh László, országgyűlési képviselő, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke 95 szavazattal a második helyre szorult.

Az első fordulóban Brúszel László, a kecskeméti szervezet elnöke végzett a harmadik helyen, s mivel egyik jelölt sem kapta meg a szavazásra jogosultak több mint felének a támogatását, ezért került sor a második fordulóra.

A megyei gyűlésen részt vett Szekeres Imre, az MSZP alelnöke, aki a szavazás megkezdése előtt távozott.

Az MSZP megyei vezetése a Zuschlag-ügy miatt lemondott, ezért kellett új megyei vezetést választani. A megyei küldöttgyűlés módosította az alapszabályt: megszüntette az ügyvezető elnöki posztot, amit Zushlag János töltött be párttagságának megszűnéséig.

A jelöltek a három, a sajtó számára nyilvános fórumon mutatkoztak be és ismertették programjukat. A megyei küldöttgyűlés nem volt sajtónyilvános.

Vári Gyula, korábbi országgyűlési képviselő, egykori világbajnok vadászpilóta az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt évben, amikor a megyei szervezet alelnökévé választották, kapott egy lehetőséget, és élt is vele.

"Úgy éreztem, hogy a megyei pártagság között járva, problémáik megoldásában segítettem őket, ezért az eddigi munkám eredménye az, hogy bizalmat kaptam" - mondta az új megyei elnök.
Vári Gyula hangsúlyozta: "A Zuschlag-ügyet el kell felejteni (...)nekünk előre kell nézni, mert aki mindig hátranéz, az előbb-utóbb beveri a fejét".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását