2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Egymilliárd forint kell

Egymilliárd forint támogatással valósulhat meg 2008 és 2010 között a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely végleges kialakítása - jelentette be a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány Kuratóriumának csütörtöki, székesfehérvári ülése után Szili Katalin.
2007. december 6. csütörtök 21:44 - Hírextra

Az Országgyűlés elnöke - aki egyben a kuratórium elnöki tisztét is betölti - a zárt ajtók mögött tartott megbeszélést követően újságíróknak elmondta: a pénzből jövőre 451,2 millió forintot használnak fel, amiből 383 millió forint európai uniós támogatás.

A következő évben felhasználható összegből 278 millió forintot egy régészeti park és egy új városi tér kialakítására fordítanak, 173,2 millió forintot pedig a prépostsági múzeum létrehozására.

2010-ig megvalósul a középkori királyi bazilika, valamint a koronázó- és temetkező hely maradványait őrző rommező bemutatása, látványkörnyezetének kialakítása, a romok fölött pedig egy városi tér létrehozása.

A kuratórium tagjai áttekintették az emlékhely hazai- és külföldi bemutatásáról, megismertetéséről szóló marketingtervet, s döntöttek arról, hogy a munkába bevonják a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola hallgatóit is - tájékoztatott Szili Katalin.

Tájékoztatása szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Hivatala március 15-ig elkészíti a nemzeti emlékhely jogszabályi elfogadásának tervezetét, amit a kuratórium elnöke és Székesfehérvár polgármestere terjeszt majd az Országgyűlés elé.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását